Hirdetés

Vereséggel tért vissza az UTA kispadjára Bálint László

Rengeteg helyzetet kidolgozott, megérdemelten győzött a Petrolul
Fotó: Facebook/Petrolul Ploiești

2022. november 05., 20:07

A Petrolul Ploiești otthonába látogatott az Aradi UTA, amely a bajnokságban legutóbb még szeptember 9-én nyert az FC Botoșani vendégeként. Ezúttal is mindent megtettek a győzelem érdekében, de 2–1-es vereséget szenvedtek el.

2022. november 05., 20:07

Szombat este rendezték az összecsapást a labdarúgó Szuperliga 17. fordulójában, amely rendkívül szórakoztatóra sikeredett. Az első 25 percben kétszer is közel jártak a gólszerzéshez a vendégek, egyszer pedig be is találtak, de a VAR érvénytelenítette les miatt. Az első játékrész hajrája egyértelműen a hazaiakról szólt, futószalagon jöttek a helyzetek, viszont egyszer sem volt kellően pontos a befejezésük, maradt a 0–0.

A fordulást követően határozottabb volt a Petrolul, az 52. minutumban Jair szerezte meg a vezetést büntetőből (1–0), majd negyedórával később Irobiso mutatott be remek szólót, aminek a végén higgadtan passzolt a kapuba (2–0).

Hirdetés

A 76. percben Dobrescu találta el a kapufát, azonban a kipattanó Otele elé került, aki a kapuba juttatta a játékszert (2–1), ezzel pedig visszajött a meccsbe az aradi gárda. A végén viszont már egyik kapu sem forgott veszélyben, a 96. minutumban Irobiso kapott azonnali pirosat veszélyes belépőért, de a végkimenetelt már nem befolyásolta, maradt a 2–1-es végeredmény.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 17. forduló:
Petrolul Ploiești–Aradi UTA 2–1 (0–0)
gólszerzők: Jair (51. – büntetőből), Irobiso (67.), illetve Otele (76.).
kiállítva: Irobiso (90+6.)

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz, 17. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Konstancai Farul Farul
17
12
4
1
32-13
40
2
Bukaresti Rapid Rapid
17
10
2
5
20-14
32
3
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
15
10
1
4
26-15
31
4
Universitatea Craiova U Craiova
16
9
3
4
20-16
30
5
FC Hermannstadt Hermannstadt
16
7
5
4
19-14
26
6
Petrolul Ploiești Petrolul
17
8
2
7
17-18
26
7
FCSB FCSB
15
6
5
4
23-21
23
8
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
17
6
4
7
26-14
22
9
FC Voluntari Voluntari
17
5
5
7
13-17
20
10
FC Argeș Pitești FC Argeș
17
6
2
9
13-25
20
11
Chindia Târgoviște Chindia
16
5
4
7
20-21
19
12
FC Botoșani Botoșani
16
4
7
5
14-21
19
13
Kolozsvári U Kolozsvári U
17
4
5
8
12-18
17
14
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
17
4
4
9
17-21
16
15
Aradi UTA UTA
17
4
4
9
15-23
16
16
CS Mioveni Mioveni
17
1
5
11
10-26
8
FC Hermannstadt:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!