Nedves, hideg időben, fagyott pályán esett egymásnak a két csapat, ám a vendégek hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést. Az első negyedórában háromszor is veszélyeztetett az ACS Unirea Braniștea, de betalálni nem tudott.
Ennek ellenére ezt követően a KSE állt nagyon közel a góllövéshez, amikor a labda a Fábián lövéséhez rosszul nyúló kapus lába között a háló irányába pattant, ám végül mégis mentett.
A 21. percben egy lesgyanús helyzet végén Bordun lövése a kapufán csattant, erre Drugă 25 méterről eleresztett szabadrúgásával válaszoltak a kézdiek, ám a lövés a sorfalról kipattant. A folytatásban kiegyensúlyozott játékot láthatott a mintegy negyven néző, ám igazi gólhelyzethez egyik csapat sem jutott szünetig.
A második felvonás első forró helyzete a vendégek kapuja előtt történt, ekkor egy beadást követően a labda a Braniștea-i védő kezén pattant, ám a játékvezető nem ítélt büntetőt. A 62. percben Gajdó beadását Cranțea rúgta rá, ám Ursu hárított.
Az elkerülhetetlen a hajrában következett be, amikor egy jobboldali beadást Hilohi a hálóba fejelt.
A KSE kétségbeesett támadásokkal próbálkozott, ám sikertelenül és a mérkőzés hosszabbításában ismét a vendégek szereztek gólt: ekkor egy hazai támadást követően a bíró faultot ítélt a vendég kapus javára – bár a hazaiak 11-est kértek –, a gyors támadás végén pedig Coman végleg eldöntötte a három pont sorsát (0–2).
A Kézdivásárhelyi SE a 4. helyen telel, az alapszakasz utolsó három fordulóját jövő év márciusában játsszák.
2024. 12. 06. 14:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | Voința Limpeziș Limpeziș | 3-0 |
2024. 12. 06. 14:00 | Bákói Aerostar Aerostar | Viitorul Onești Onești | 4-3 |
2024. 12. 06. 14:00 | CSM Râmnicu Sărat Râmnicu Sărat | CSM Adjud Adjud | 0-2 |
2024. 12. 07. 14:00 | Sporting Liești Liești | Dacia Unirea Brăila Brăila | 4-0 |
2024. 12. 07. 14:00 | Kézdivásárhelyi SE KSE | Unirea Braniștea Braniștea | 0-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sporting Liești Liești | 15 | 11 | 2 | 2 | 34-11 | 35 |
2 | Unirea Braniștea Braniștea | 15 | 10 | 4 | 1 | 38-10 | 34 |
3 | Bákói Aerostar Aerostar | 15 | 10 | 0 | 5 | 31-20 | 30 |
4 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 15 | 9 | 2 | 4 | 27-18 | 29 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 15 | 8 | 0 | 7 | 21-13 | 24 |
6 | CSM Râmnicu Sărat Râmnicu Sărat | 15 | 6 | 2 | 7 | 12-20 | 20 |
7 | CSM Adjud Adjud | 15 | 5 | 2 | 8 | 20-25 | 17 |
8 | Viitorul Onești Onești | 15 | 3 | 2 | 10 | 14-33 | 11 |
9 | Dacia Unirea Brăila Brăila | 15 | 2 | 4 | 9 | 15-34 | 10 |
10 | Voința Limpeziș Limpeziș | 15 | 2 | 0 | 13 | 8-36 | -8 |
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!