A háromszékiek szurkolóinak feltűnt, hogy a Sepsi OSK első edzéséről hiányzott a sepsiszentgyörgyi csapat meghatározó játékosa, Niczuly Roland, akinek a tavaly decemberben kötött hosszabbítás értelmében 2027 nyaráig érvényes szerződése van a piros-fehérekkel.
A kézdivásárhelyi kapus 2016-ban igazolt Sepsiszentgyörgyre, az akkor 2. Ligába feljutó együtteshez, amelynek csakhamar oszlopos tagjává vált, neve összeforrt a piros-fehérekével, az öltöző vezéreként hosszú ideig viselte a csapatkapitányi karszalagot.
Niczuly sorsáról megkérdeztük Hadnagy Attila sportigazgatót, aki azt válaszolta, hogy a napokban eldől mi lesz vele. „Egyeztetünk az új edzővel, egyelőre úgy tűnik, hogy az ifjúsági játékosszabály miatt fiatal, 2005–2007-es hálóőröket szeretne a kapuban látni. Hamarosan kiderül” – fogalmazott a Székely Sportnak a sportigazgató.
A transfermarkt szerint a Sepsi OSK színeiben 303 mérkőzésen állt a kapuban, ebből 103 alkalommal nem kapott gólt, összesen pedig 319 találatot kasszírozott.
Próbáltuk elérni a 29 éves hálóőrt is ez ügyben, azonban többszöri próbálkozásunkra sem sikerült beszélni vele.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
A Csíkszentsimoni KSK megnyerte az alapszakaszt a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, míg a Szentegyházi Vasas a záróforduló rangadóján biztosította helyét a felsőházi rájátszásban.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Van egy pont, amikor egy város életében a hiány már nemcsak észrevehető, hanem egyre inkább zavaróvá válik.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!