Hirdetés

Vébéhelyért szállnak harcba, tesztel a magyar és a román fociválogatott

Jó hangulatban hangolnak a magyar fiúk Telkiben a szerbek elleni mérkőzésre
Fotó: Facebook/Magyar Labdarúgó-szövetség

2022. március 24., 10:47

Az ukrajnai háború miatt hat helyett csak négy mérkőzést rendeznek meg a katari labdarúgó-világbajnokság európai pótselejtezőinek elődöntőiben csütörtökön. A magyar és a román válogatott pedig felkészülési mérkőzésekkel hangol a nyáron rajtoló Nemzetek Ligájára.

2022. március 24., 10:47

A fegyveres konfliktus nyomán az orosz csapatot kizárták, így a lengyelek játék nélkül jutottak döntőbe, míg az ukránok halasztási kérelmét elfogadta a nemzetközi szövetség, és a skótok elleni párharcra júniusban kerül sor. A lengyel csapat ellenfele a svéd–cseh mérkőzés győztese lesz. A hazai svéd csapatban ismét szerephez juthat a 40 éves Zlatan Ibrahimovic, aki a 2018-as világbajnokságon és a 2020-as Eb-n nem vett részt, ugyanakkor a 2022-es vb selejtezőin négy meccsen játszott és két gólpasszt adott. A skót–ukrán párharc elhalasztása ellenére az A ág másik elődöntőjét megrendezik, amelyen az osztrák együttes Wales vendége lesz. A hazaiak 1958-ban, a vendégek pedig 1998-ban szerepeltek legutóbb világbajnokságon.

Hirdetés

A legizgalmasabbnak kétségtelenül a C ág küzdelmei ígérkeznek, mivel ezen szerepel az előző két Európa-bajnok, azaz a címvédő Olaszország és a 2016-ban győztes Portugália.

Előbbinek elsőre – legalábbis papíron – könnyű dolga lesz, mivel Észak-Macedónia válogatottját látja vendégül Palermóban. Utóbbi viszont alaposan megszenvedhet a török csapattal. Amennyiben érvényesül a papírforma, akkor portugál–olasz párharc lesz a vb-részvételért. A pótselejtező B és C ágának döntőjét jövő kedden rendezik, míg az A fináléjára – a skót–ukrán meccs halasztása miatt – júniusban kerül sor.

Európai vb-pótselejtezők, elődöntők

Csütörtökön 21.45-től
A ág: Wales–Ausztria.
B ág: Svédország–Csehország.
C ág: Olaszország–Észak-Macedónia, Portugália–Törökország.

Felkészülés a Nemzetek Ligájára

A magyar labdarúgó-válogatott a csütörtökön 20.30-kor kezdődő, szerbek elleni barátságos mérkőzéssel megkezdi felkészülését a júniusi és szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre, de még inkább a jövő évi Európa-bajnoki selejtezőkre. Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan öt újoncot hívott meg, de alapjaiban az új ciklusra sem változtatott a keret összetételén.

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A lehetséges debütálók közül az OTP Bank Liga góllövőlistáját vezető Ádám Martinnak és a honosított Callum Stylesnak a bemutatkozását övezi nagyobb érdeklődés. Rajtuk kívül először kapott meghívót a Debrecen 20 éves középpályása, Baráth Péter, míg a védelem tengelyében a Szalai Attila sérülése miatt behívott Spandler Csaba juthat bizonyítási lehetőséghez, a kapusposzton harmadik számúként pedig Szappanos Péter szerepel újoncként a keretben. A magyar válogatott jövő kedden Észak-Írország vendégeként játszik.

Bemutatkozik Iordănescu

Új szövetségi kapitánnyal a fedélzeten kezdi el a munkát a román labdarúgó-válogatott. Edward Iordănescu első mérkőzése az együttes élén pénteken lesz, 20.15-kor a Ghencea Arénában a görögöket látják vendégül. Az új szakember három újoncot hívott be a keretbe, a hátvéd Radu Drăgușin, a szélső Octavian Popescu és Marian Aioani kapus először öltheti magára a válogatott mezét. Iordănescutól a román szakszövetség a 2024-es Európa-bajnokságra való kijutást várja el.

•  Fotó: Facebook/NationalaRomanieiOfficial Galéria

Fotó: Facebook/NationalaRomanieiOfficial

A torna selejtezőmérkőzéséig még jó pár találkozót játszik a gárda, most a görögök elleni hazai meccs mellett jövő héten Izraelbe utazik az együttes. Ezután jönnek a Nemzetek Ligája-mérkőzések – innen is ki lehet jutni a kontinenstornára. A román válogatott a B csoportban szerepel, Bosznia-Hercegovina, Finnország és Montenegró társaságában.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Csupán egy harmadot bírt a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronával

Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.

Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Megégett a görög tűzben: elképesztő végjátékban búcsúzott az U Craiova a Konferencia-ligától

Már-már a továbbjutás kapujában állt az Universitatea Craiova a Konferencia-liga főtábláján, ám az utolsó fordulóban Athénban olyan végjáték bontakozott ki, amely hosszú időre emlékezetes marad, az oltyánok szempontjából a lehető legfájdalmasabb módon.

Ilyen gyenge helyen még nem állt a romániai női fociválogatott

A romániai női válogatott egy helyet rontva az 52. pozícióban található a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján.

Kovács István egy lépéssel közelebb, hogy ott legyen a focivébén

Újabb fontos visszaigazolást kapott Kovács István: a romániai játékvezetőt az Európai Labdarúgó-szövetség beválasztotta azon bírók közé, akik eséllyel pályáznak a 2026-os világbajnokságon való szereplésre.

Thriller Bukarestben: hétgólos meccsen győzött az FCSB a Feyenoord ellen

Fordulatos, nagy iramú mérkőzést játszott csütörtök este az FCSB és a Feyenoord az Európa-liga 6. fordulójában. A román bajnok vezetett, majd hátrányba került, végül a hosszabbításban tudta megnyerni a hétgólos csatát.

Újabb skalpot szerzett, már csak egy pontra az első helytől a Ferencváros

Továbbra is remek formában szerepel a regnáló magyar bajnok a labdarúgó Európa-ligában: a főtábla 6. fordulójában 2–1-re győzte le a Glasgow Rangerst, ezzel a harmadik helyen áll, mindössze egyetlen ponttal lemaradva az éllovas Midtjylland mögött.

Kedvező ellenfelet kaptak a selejtező elitkörére az U19-esek

Megismerte ellenfeleit a 2026-os Európa-bajnokságra való kijutásért folytatott harcban Románia U19-es korosztályú labdarúgó-válogatottja, a fiataloknak kedvezett a szerencse.

Kovács István nem a BL-ben kapott megbízást, de így is csúcsmeccset vezet

A Román Labdarúgó-szövetség kedden bejelentette: öt romániai játékvezetői egységet delegáltak az Európa- és a Konferencia Ligába.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!