A Gyergyószentmiklóson rendezett mérkőzésen a meccs legelején a hazai csapat hibáit kihasználva három gyors gólt lőtt a moldvai ellenfél, és ezzel el is dőlt minden, annyira, hogy a következőkben már nem változott az eredmény a hargitaiak minden igyekezete ellenére.
A Régiók Kupájába (ahol a versenyszabályzat szerint az élvonalat vagy 2. ligát megjárt játékosok nem szerepelhetnek) idén hat megye nevezett be, Hargita megyét Brassóval és Vaslui-al sorsolták össze.
Amint a hargitai együttessel kapcsolatos szervezési teendőket felvállaló Rokaly Attila elmondta,
papíron nagyon jó csapat állhatna össze a megyében, de a pályára lépő keretben kevesen voltak közülük, számos ifi szerepelt helyettük.
A védettségi igazolvány vagy tesztelés kötelezettsége is többeket távol tartott és az időpont sem volt az igazi (hétköznap kora délután), de ugyanez volt a helyzet a sorozat első meccsén Brassóban is, ahol 0–2-re maradt alul Hargita megye.
A Régiók Kupája tavasszal a visszavágókkal folytatódik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!