A meccs elejétől többet birtokolta a labdát a magyar csapat, de az első negyedórában helyzetet nem tudott kidolgozni, Szoboszlainak volt két távoli kísérlete – az egyik szabadrúgásból –, de a finn kaput nem találta el.
A szakadó esőben húsz perc elteltével fokozódott a nyomás a vendégek védelmén, sorozatos szögletekből és szabadrúgásokból záporoztak középre a labdák, eleinte a finnek még blokkolni tudták a magyar kísérleteket, azonban
amikor ez nem jött össze, akkor Szoboszlai újabb sarokrúgásából Varga Barnabás fejjel megszerezte a vezetést.
A magyar gólt a Puskás Aréna felett megjelenő dupla szivárvány üdvözölte, a pályán pedig továbbra is Marco Rossi tanítványai irányítottak, de akkora fölényben már nem futballoztak, mint a gól előtt.
Ennek ellenére még szünet előtt sikerült megduplázni az előnyt, mivel Varga lábbal is eredményes volt a kapufa segítségével.
Térfélcserét követően sem változott a játék képe, a magyarok támadtak, a finnek viszont csak elvétve kerültek a magyar 16-os előterébe. A magyar fölény ebben a periódusban nem hozott újabb gólt, a közönség viszont így is ünnepelhetett, ugyanis Szappanos Péter nevét skandálta, amikor a 63. percben a felcsúti kapus elhagyta a játékteret a búcsúmeccsén, a pályán pedig az összes csapattársa odament hozzá és elköszönt tőle.
Amíg Szappanosnak egyáltalán nem kellett védenie, addig a helyére beállt újonc Yaakobishvili Áronnak néhány perc után nagyot kellett hárítania Csinger labdavesztése után,
viszont Miettinen hajszálpontos távoli bombájánál már ő sem tudott segíteni.
A túloldalon is volt lehetőség, azonban a végig agilisen futballozó Kerkez centikkel célt tévesztett. A kihagyott helyzet majdnem megbosszulta magát, ugyanis a szórványos finn kontrák egyikének végén Keskinen ziccerbe került, csak Yaakobishvili volt vele szemben, de a debütáló magyar kapus hatalmas védéssel megőrizte a minimális előnyt.
A Barcelonától andorrai kölcsönben lévő hálóőr még a hajrában is hárított egyet lábbal, így szűk félórás bemutatkozása alatt a meccs hőse lett a duplázó Varga mellett.
Az őszi Nemzetek Ligájára készülő magyarok jövő kedden Debrecenben a kazahokat fogadják.
Újabb magyar játékossal bővült az FK Csíkszereda kerete: a székesfehérvári születésű Ódor Máté a Vasastól érkezett, és elsősorban a védelem jobb oldalán jelenthet megoldást a Hargita megyei gárdánál.
Véget ért az Európa-liga selejtezőjének első fordulója. A Kolozsvári U hiába állta a sarat 120 percen keresztül, tizenegyesekkel búcsúzott a Dinamo Kijev ellen, míg a Fradi hazai pályán fölényes győzelemmel biztosította helyét a következő körben.
Néhány nappal ezelőtt írtunk arról az összefogásról, amely a gyergyószentmiklósi Szabó Rékáért indult. Szomorú hírt közölt Péter Melinda, Réka édesanyja: a fiatal lány elhunyt. A család kéri, hogy az értük indított gyűjtés már ne folytatódjon.
Mennyibe kerül ma kimondani az igent, és visszahozza-e az árát egy lakodalom? Egyre többe kerül esküvőt szervezni Romániában, miközben a fiatalok már egészen másként gondolkodnak a nagy napról.
Illegális csokoládéműhelyt és saját használatú lakást alakított ki a közlekedési minisztérium egyik épületében Dudás Annamária, a Vasúti Képesítési és Képzési Országos Központ (CENAFER) igazgatója.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!