Bár az Aradi UTA-tól elszenvedett kiütéses hazai vereség után az FK Csíkszereda egy másik arcát mutatta Călărași-on, a piros-feketék a Dunărea pályáján sem tudtak pontot szerezni.
A gólhelyzetekben bővelkedő szombati bajnokin a vendéglátók Georgian Honciu találatával kerültek előnybe az első félidő végén. A 80. percben Pintér Norbert fejesgóllal egyenlített Majzik Adrián beadásából, de a hosszabbításban Cristian Pustai legénységének Madikaba Doumbia győztes gólt szerzett: a sárga-kékeknél ezen a mérkőzésen bemutatkozó francia légiós egy szögletből betekert labdát bólintott Bordás Dániel kapujába.
A lefújás után Valentin Suciu, az FK Csíkszereda felnőtt csapatának vezetőedzője a következőképpen értékelt:
„Az első 20 perctől eltekintve kiegyensúlyozott volt a mérkőzés, az első kapott gól lesgyanús volt, de nem lett volna szabad üres embert hagynunk a 16-oson belül. A második félidőben többet próbálkoztunk, voltak ziccereink, ezeket be kellett volna lőni. Úgy érzem, az ékeket nem segítette eleget a csapat többi része támadásban, ezen még dolgoznunk kell. A hosszabbításban Bordást labdástól együtt felütötték, erre nem adott szabadrúgást a bíró, mi több, következtek a szögletek, amiből bekaptuk a második gólt.
Remélem a következő mérkőzésen jobban kihasználjuk helyzeteinket” – nyilatkozta a sepsiszentgyörgyi tréner.
Egygólos călărași-i vereségével az FK Csíkszereda a tabella 15. helyén maradt, egy pozícióval a kiesőzóna fölött. Az üldözők közül a 23. fordulóban szabadnapos Resicabányai CSM, illetve a Turris Oltul Turnu Măgurele vendégeként alulmaradó Concordia Chiajna hátránya is minimális, ugyanakkor mindkét együttes egy-egy mérkőzéssel többet játszik a folytatásban.
Az élen az Aradi UTA újabb meggyőző sikerrel növelte tovább előnyét, a Temesvári Ripensiát 3–0-ra lepipáló aradiak kilenc ponttal vezetnek a második CS Mioveni előtt, míg a harmadik FC Rapid hátránya tíz egység.
Az FK Csíkszereda a következő fordulóban, március 8-án (vasárnap) 15 órakor a Petrolul Ploiești együttesét fogadja.
A Dunărea Călărași–FK Csíkszereda találkozó összefoglalója:
Labdarúgó 2. Liga, 2019–2020, 23. forduló
2020. 02. 29., 11:00 | Dunărea Călărași | FK Csíkszereda | 2–1 |
2020. 02. 29., 11:00 | Aradi UTA | Temesvári Ripensia | 3–0 |
2020. 02. 29., 11:00 | Bukaresti Metaloglobus | 3–0 | |
2020. 02. 29., 11:00 | Viitorul Pandurii Târgu Jiu | Pandurii Târgu Jiu | 4–0 |
2020. 02. 29., 11:00 | Turris-Oltul Turnu Măgurele | Concordia Chiajna | 2–1 |
2020. 02. 29., 13:00 | Petrolul Ploiești | Konstancai Farul | 0–0 |
2020. 03. 01., 11:00 | Temesvári Poli | FC Rapid | 0–0 |
2020. 03. 01., 13:30 | FC Argeș | CS Mioveni | 1–1 |
2020. 03. 01., 17:00 | Gloria Buzău | Kolozsvári U | 2–2 |
Labdarúgó 2. Liga, 2019–2020
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Aradi UTA | 23 | 15 | 5 | 3 | 49–13 | 50 |
2. | CS Mioveni | 23 | 10 | 9 | 4 | 36–22 | 39 |
3. | Turris-Oltul Turnu Măgurele | 22 | 11 | 6 | 5 | 36–25 | 39 |
4. | FC Argeș | 23 | 10 | 8 | 5 | 34–25 | 38 |
5. | Petrolul Ploiești | 23 | 10 | 8 | 5 | 23–20 | 38 |
6. | FC Rapid | 23 | 10 | 7 | 6 | 32–20 | 37 |
7. | Bukaresti Metaloglobus | 23 | 10 | 7 | 6 | 28–20 | 37 |
8. | Gloria Buzău | 23 | 9 | 6 | 8 | 35–27 | 33 |
9. | Konstancai Farul | 23 | 9 | 6 | 8 | 27–20 | 33 |
10. | Viitorul Pandurii Târgu Jiu | 22 | 9 | 6 | 7 | 32–27 | 33 |
11. | Temesvári Poli | 22 | 8 | 8 | 6 | 20–12 | 32 |
12. | Dunărea Călărași | 23 | 8 | 7 | 8 | 29–30 | 31 |
13. | Temesvári Ripensia | 23 | 6 | 10 | 7 | 28–34 | 28 |
14. | Kolozsvári U | 23 | 5 | 12 | 6 | 29–26 | 27 |
15. | Resicabányai Muncitoresc | 22 | 6 | 6 | 10 | 30–35 | 24 |
16. | Concordia Chiajna | 22 | 6 | 6 | 10 | 20–30 | 24 |
17. | FK Csíkszereda | 23 | 5 | 7 | 11 | 17–33 | 22 |
18. | Pandurii Târgu Jiu | 23 | 1 | 5 | 17 | 10–53 | 8 |
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!