A lehető legrosszabbul szerepelt hazai pályán az Emil Săndoi szövetségi kapitány által irányított nemzeti együttes, amely a B csoportban győzelem és rúgott gól nélkül, mindössze egy pontot tudott szerezni. A horvátok elleni immár tét nélküli utolsó bukaresti csoportmérkőzésen 0–0-s döntetlent játszottak, ezelőtt ugyanis már biztos volt, hogy kiestek a tornáról, miután az első két találkozójukon a spanyoloktól 3–0-ra, az ukránoktól 1–0-ra szenvedtek vereséget.
A román válogatott egy ponttal és 0–4-es gólkülönbséggel a leggyengébb mutatóval rendelkezik a kontinenstornán résztvevő tizenhat csapat között, így az utolsó helyen zárta az Eb-t.
Előttük éppen a csoportellenfél horvátok végeztek, akik szintén nem tudtak betalálni, de csak három gólt kaptak.
Leszerepelt a címvédő német válogatott is, amely a C csoportban ugyancsak egy pontot gyűjtött és az utolsó helyen végzett, míg a kolozsvári D jelű kvartettben meglepetésre kiesett Olaszország is.
Ezzel szemben a másik házigazda Georgia kiválóan teljesített és megnyerte az A csoportot, ahol öt pontot szerezve, egy győzelemmel és két döntetlennel megelőzte Portugáliát, Hollandiát és Belgiumot.
Az U21-es Eb-n hétvégén rendezik a negyeddöntőket, szombaton 19 órától Georgia–Izrael és 22 órától Spanyolország–Svájc (Bukarest, Giulești stadion), míg vasárnap 19 órától Anglia–Portugália és 22 órától Franciaország–Ukrajna (Kolozsvár Aréna) párharcok lesznek.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!