Jelen állás szerint május 15. után nem hosszabbítják meg a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása céljából kihirdetett szükségállapotot az országban, így amennyiben a hatóságok engedélyt adnak rá, ez az időpont után a csapatok újrakezdhetik a közös felkészülést, majd június elején folytatódhat a bajnokság.
Amennyiben azonban a szezon valami okból – más, mint egy újabb kormányrendelet – kifolyólag ismét félbeszakad, és nem játsszák végig a bajnokságot, az 1. Liga televíziós közvetítési jogait birtokló cég visszakéri a kluboktól a már folyósított pénzösszeg egy részét, illetve újratárgyalja az LPF-vel kötött szerződést a következő idényre.
Az EAD Interactive csoport a jelenlegi szezonra közel a teljes összeget, azaz a szerződésben szereplő 28 millió euróból 26-ot elküldte, cserébe viszont eddig az 1. Ligában csak 196 mérkőzést játszottak le a 268-ból.
Tehát a klubok nagyjából 5 és fél millió eurót már előre megkaptak, de mivel egyelőre nem játszották le a hátralévő találkozókat, ezt a pénzt vissza kell fizetniük, abban az esetben, ha ténylegesen nem fejeződik be a pályán a bajnokság.
Az 1. Liga televíziós közvetítési jogait birtokló csoport képviselője, Orlando Nicoară a Fanatik.ro portálnak úgy nyilatkozott, az LPF telekonferenciáján a klubok vezetői közölték, hogy egyáltalán nem szeretnének ebbe a helyzetbe kerülni, és egyetértettek abban, hogy a pályán kell befejeződnie a szezonnak.
A portál információi szerint a televíziós társaságok, amelyek kifizették a közvetítésekért kért összeget és nagy vesztesei a bajnokság felfüggesztésének, a szerződés újratárgyalása esetén nem szeretnének 20 millió eurónál többet fizetni a következő szezonra. Ez pedig nagyban befolyásolhatja az élvonalbeli klubokat, amelyeket már most is komolyan érint a világjárvány okozta gazdasági krízis, hiszen a következő idényre jóval kevesebb pénzt kapnak a televíziós közvetítésekből.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!