A 39 éves sípmester nemrégiben a Newcastle United–PSG mérkőzésen volt bíró, ezúttal az angol Arsenal és a spanyol Sevilla összecsapásán dirigálhat, amely szerdán 22 órakor kezdődik a B csoport 4. fordulójában.
A két héttel ezelőtti első egymás elleni találkozójukon az Arsenal 2–1-re győzött idegenben, és 6 ponttal vezeti a csoportot, eggyel megelőzve a francia Lens együttesét, míg a Sevilla 2 ponttal a harmadik helyen áll, holtversenyben a holland PSV Eindhovennel.
A nagykárolyi játékvezető munkáját az oldalvonalon Vasile Marinescu és Ovidiu Artene partjelzők segítik, míg a negyedik bíró Horaţiu Feşnic lesz majd. A videóbíró (VAR) szobában a német Bastian Dankert és a francia Benoît Millot tevékenykedik.
Kovács Istvánnak összességében ez lesz a 18. mérkőzése, amelyet ő vezet a legrangosabb európai kupasorozatban.
Az Ifjúsági Bajnokok Ligájában szintén román játékvezetői brigád fújja az Arsenal–Sevilla találkozót. A 15 órától kezdődő meccset Iuliana Demetrescu irányítja, míg Mihaela Ţepuşă és Roxana Ivanov lesznek az asszisztensei.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!