Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának hétfőn közzétett vádirata szerint a 2018-as oroszországi, illetve a 2022-es közel-keleti pályázat képviselői lefizették a FIFA végrehajtó bizottságának tagjait, hogy rájuk szavazzanak a seregszemlék 2010-es odaítélésekor.
A dokumentum szerint három dél-amerikai FIFA-tag, a brazil Ricardo Teixeira, a paraguayi Nicolás Leoz és egy meg nem nevezett személy kenőpénzt kapott azért cserébe, hogy a katari pályázatra szavazzon. A szervezet egyelőre nem kommentálta az amerikai vádakat.
Korábban többször felmerült, hogy két tornát a FIFA-tagok befolyásolásával szerezték meg a házigazdák, az amerikai igazságügy 2015-ben megállapította, hogy Jack Warner egykori FIFA-alelnök összesen ötmillió dollár kenőpénzt kapott az oroszoktól a szavazatáért cserébe.
Mind az orosz, mind a katari szervezők tagadják, hogy szavazatokat vásároltak volna, a FIFA egy 2014-ben lefolytatott belső vizsgálat után mindkét rendezőt felmentette a vádak alól. A szervezet akkori vezetőjét, Sepp Blattert azonban 2015-ben eltiltották nyolc évre minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. A svájci sportvezető büntetését 2016 februárjában hat évre mérsékelték.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!