A 33 éves labdarúgót 2024 februárjában, a Sepsi OSK–Universitatea Craiova mérkőzés után tesztelték, és szervezetében kimutatták az 5-metilhexan-2-amint, egy tiltott stimulánst, amely a gyorsaságot és az izomzat működését fokozza. A Nemzeti Doppingellenes Ügynökség (ANAD) első fokon hat hónapra tiltotta el.
Az érintett és jogi képviselője, Paul Mincu azonban bizonyítani tudta, hogy
a tiltott szer egy szennyezett energiaital révén került a szervezetébe, így 2024 decemberében eltörölték az eltiltását, a futballista pedig csak megrovást kapott.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség élve fellebbezési jogával a lausanne-i Sportdöntőbírósághoz vitte az esetet, és legalább kétéves eltiltást kezdeményezett.
Amennyiben bizonyítást nyerne, hogy a tiltott szer tudatos használatáról volt szó, a büntetés akár négy évre is nőhet.
Matei a GSP-nek nyilatkozva elmondta: „Augusztus 5-én kaptam értesítést, hogy a WADA eljárást indított ellenem a TAS-nál. Meglepett, mert úgy hittem, lezártuk az ügyet. Romániában bebizonyítottam, hogy ártatlan vagyok, és most újra harcolnom kell az igazamért.”
A háromszékiek csapatkapitánya korábban is hangsúlyozta, hogy nem szándékosan jutott tiltott szerhez.
A Sepsi OSK hivatalos felületén közzétett közleményében azzal érvelt, hogy az adott energiaital több gyártási szériáját is bevizsgálták, és bizonyíthatóan csak egyes flakonok voltak szennyezettek.
„Mérkőzésadatokkal is igazoltam, hogy semmilyen teljesítménybeli javulás nem történt azokon a napokon, amikor fogyasztottam az italt. A futballistától pedig abszurd elvárás lenne, hogy minden energizálót több ezer eurós laborvizsgálatra küldjön” – fogalmazott.
Az ügy most új szakaszba lépett, és amennyiben a TAS elfogadja a WADA érveit, Matei akár évekre is búcsút mondhat a pályafutásának.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!