A 43 éves román vezetőedző 2021 májusában ült a csapat kispadjára, 37 tétmeccsen 20 győzelmet, 5 döntetlent és 12 vereséget ért el a Kolozsvári U-val. Az ő irányítása alatt sikerült feljutniuk az élvonalba, ahol viszont már pocsék formában kezdték a 2022–2023-as idényt. Hat forduló után mindössze két pontot szereztek, ráadásul legutóbb a Sepsi OSK elleni vereség már a negyedik volt zsinórban.
A klub közleménye alapján nem csupán Erik Lincar távozik a gárdától, hanem Viorel Domocoș (segédedző), Robert Panduru (fizikai edző) és Alexandru Chirilov (kapusedző) is. Egyelőre még nem tudni, hogy ki lehet az utódja a Kolozsvári U kispadján.
Alig hat forduló elteltével már a negyedik csapat jelentette be a vezetőedző menesztését, legutóbb, kedden a CS Mioveni számolt be róla.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!