A korábbi válogatott játékos öt évig érvényes szerződést kötött a szövetséggel, legfőbb célkitűzésének azt jelölték meg, hogy kivezesse a női nemzeti együttest a 2025-ös Európa-bajnokságra. Cristian Dulca rövid távú célja a csapatjáték minőségének javítása annak érdekében, hogy minél jobb helyen végezzenek a 2023-as világbajnokság selejtezőjében.
„Ez a tisztség új kihívást jelent számomra, köszönöm a Román Labdarúgó-szövetségnek a belém vetett bizalmat.
– nyilatkozta kinevezése után az új szövetségi kapitány.
A szövetség elnöke, Răzvan Burleanu úgy fogalmazott, elérkezett az idő, hogy a román női labdarúgás egy új szakaszba lépjen, amely az utóbbi években jelentős fejlődésen ment keresztül a klubok és a játékosok számának növekedésének köszönhetően.
– közölte Burleanu.
Edzői pályafutása során a 48 éves Cristian Dulca az FC Vaslui-t, a Kolozsvári Universitateát, a Delta Tulceát, a Medgyesi Gaz Metant és a Petrozsényi Jiult irányította, illetve 2015 és 2018 között a román ifjúsági, U21-es válogatott szövetségi kapitánya volt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!