Hét szezonra szóló stratégiai megállapodást kötött a Román Labdarúgó-szövetség (FRF), a Szuperliga és a Román Kupa közvetítési jogait birtokló EAD, valamint a német Sportec Solutions AG. Az együttműködés 2033-ig biztosítja a videóbíró-rendszer (VAR) működését, miközben teljes technológiai megújulást is hoz a román labdarúgásba.
A német vállalat már az idei szezontól biztosítja a VAR működéséhez szükséges hardver- és szoftverrendszert, emellett az eszközök telepítéséért, az üzemeltetésért, a karbantartásért és a szakemberek képzéséért is felel.
A fejlesztés egyik legfontosabb eleme az úgynevezett AVOL PRO lestechnológia bevezetése, amelyet többek között a Bundesligában és az észak-amerikai MLS-ben is alkalmaznak.
A rendszer több kamera képét elemzi egyszerre, automatikusan meghatározza a lesvonalat, a végső döntést azonban továbbra is a VAR-szobában dolgozó játékvezetők hozzák meg.
Ennek érdekében minden Szuperliga-stadionban hat, kizárólag a videóbíró munkáját segítő, fixen telepített 4K-s kamera kap helyet. Ezek a hagyományos közvetítőkameráknál részletesebb képet biztosítanak, így pontosabban elemezhetők a vitatott szituációk.
A másik jelentős újítás a Mogoșoaia-i Nemzeti Labdarúgó-központban kialakított központi VAR-központ. A videóbírók valamennyi mérkőzést egyetlen helyszínről követnek majd, így nem kell minden fordulóban az adott helyszínre utazniuk.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!