A belga sajtó által előző szezonbeli meneteléséért dicsőített Bölöni számára újabb kihívásokkal teli idény következik Belgiumban. A helyi élvonalbeli bajnokságban, a Jupiler League-ben ugyanis az Antwerpet immár esélyesnek tartják arra, hogy bejusson az első hat közé, amihez a 2017–2018-as kiírásban újoncként is nagyon közel állt.
„Akárcsak az előző szezonban, az Antwerp idén is Bölöni kifogástalan játékszervezésére támaszkodik annak érdekében, hogy a bajnokság egyik legkiegyensúlyozottabb együttese legyen” – írja a walfoot.be.
A szakportál szerint a csapatnak nehéz, de nem lehetetlen elérnie a felsőházi rájátszást, ehhez azonban főleg támadásban többet kell nyújtania.
Mint ismert, a 65 éves Bölöni László tavaly vette át a belga élvonalbeli együttes irányítását, amellyel a mezőny meglepetésének számított. Miután remek alapszakaszt zárt, de kevéssel lemaradt a play-offról, az alsóházban folytatta, ahol harmadik lett a B csoportban, így nem sikerült kvalifikálnia az Európa Liga selejtezőjére.
A Royal Antwerp kiváló nyári felkészülési időszakon van túl, az edzőtáborban mind az öt barátságos mérkőzését megnyerte. A Jupiler League új idényét is győzelemmel kezdte, a hétvégi nyitófordulóban idegenben 1–0-ra múlta felül a Sporting Charleroi-t.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!