Ha hinni lehet a prosport.ro információinak, Craiova helyett Ploiești lesz a házigazda városa a július 22-re tervezett labdarúgó Román Kupa döntőjének.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a napokban jelenti be hivatalosan a finálé helyszínét, és egyelőre nem tudni, hogy a mérkőzésre engedélyezik-e a szurkolók belépését. Valószínűbb, hogy a döntő zárt kapus lesz, bár a szövetség képviselői felvették a kapcsolatot a hatóságokkal, hogy a 15 ezer férőhelyes stadion befogadóképességének legalább 20 százalékát kihasználhassák. Ebben az esetben nagyjából háromezer néző lehetne jelen a kupadöntőn.
Az FRF sürgősségi bizottsága márciusban úgy határozott, az akkor még május 23-ra kiírt döntőt a craiovai Ion Oblemenco Stadionban fogják megrendezni.
A lehetséges helyszínváltoztatást az alacsonyabb rendezői költségek indokolják. A hírek szerint a szakszövetség mindenképp a craiovainál kisebb létesítménybe akarta költöztetni a finálét, és a ploiești-i mellett a tavaly ősszel átadott zsilvásárhelyi (Târgu Jiu) stadion is felmerült, mint új helyszín.
Végül azonban mégiscsak az Ilie Oană Stadionra eshet a választás, ami jó hír a várható döntősök számára, hiszen így lényegesen kevesebb távolságot kellene megtenniük.
A döntőben nagy eséllyel a Sepsi OSK és az FCSB találkozik majd.
A sepsiszentgyörgyi csapat a Temesvári Ripensia (1–4), az Astra Giurgiu (4–2), illetve a Petrolul Ploiești (0–1) legyőzésével jutott el az elődöntőig, amelynek első mérkőzésén lefocizta hazai pályán a Jászvásári Polit (5–1). Az FCSB ezalatt a Metaloglobust (0–2), a Kolozsvári U-t (0–1) és az FC Hermmanstadtot (1–2) búcsúztatta, a négy között pedig 3–0-ra nyert a Dinamo pályáján.
A visszavágókat jövő héten rendezik.
A négy UEFA-csillagos Ilie Oană Stadion az elmúlt három évben két kupadöntőnek is otthont adott, a 2016/17-es idényben az FC Voluntari büntetőkkel, tavaly pedig az FC Viitorul hosszabbítás után dialamaskodott Ploiești-en, mindkét csapat az Astra Giurgiu ellen nyerte meg a versenysorozatot.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!