A végső győzelemre főesélyes Marosvásárhelyi ASA egyre inkább teret veszít, a hetedik fordulóban sem tudott nyerni, így hosszú idő után lecsúszott az első helyről. A piros-kékek Nyárádtőn játszották le a Marosszentkirály-Náznánfalva elleni hazai meccsüket, amelyen kétgólos hátrányból felállva végül kiharcolták a 2–2-es döntetlent.
Az újabb botlásukat kihasználta a Marosvásárhelyi Academica Transilvania, amely a második félidőben háromszor volt eredményes és ezzel bebiztosította a győzelmét a sereghajtó Marosoroszfalu vendégeként.
A sikernek köszönhetően a megyeszékhelyi csapat átvette a vezetést az élen, egy ponttal előzi meg az ASA-t, amellyel a következő játéknapon hazai pályán rangadót játszik.
A címvédő Radnóti SK életben tartotta a bajnoki reményeit, miután házigazdaként szoros mérkőzésen legyőzte a Dicsőszentmártoni A&A Grup együttesét, és szintén eggyel van lemaradva az éllovas mögött.
Az alsóházban továbbra is a Marosvásárhelyi Vulturii vezet, amely hétvégén 2–0-ra nyert Marosludas ellen. A dobogón viszont változás történt, a két meccsel kevesebbet játszó Szováta legyőzte Magyarót és feljött a második helyre, megelőzve az Erdőszentgyörgyön vereséget szenvedett Mezőrücsöt.
A forduló további találkozóin gólzáporos győzelmek születtek, Búzásbesenyő tizenháromszor, Nyárádszereda tizenkétszer talált be Dános, illetve a Dicsőszentmártoni Chimica kapujába.
Felsőház, 7. forduló:
Radnóti SK–Dicsőszentmártoni A&A Grup 2–1 (1–1).
Gólszerzők: Paul Tampla (43.), Răzvan Stoica (73.), illetve Alexandru Turcu (28.).
Marosvásárhelyi ASA–Marosszentkirály-Náznánfalva 2–2 (0–1).
Gólszerzők: Dan Velichea (58.), Ovidiu Covaciu (86.), illetve Raul Bocicor (13., 57.).
Marosoroszfalu–Marosvásárhelyi Academica Transilvania 1–4 (1–1).
Gólszerzők: Baki Nimród (6.), illetve Bodor György (14.), Cosmin Vancea (59., 86.), Darius Belean (83.).
A következő, 8. forduló programja (szombat 11 óra):
Marosvásárhelyi Academica Transilvania–Marosvásárhelyi ASA,
Marosszentkirály-Náznánfalva–Radnóti SK,
Dicsőszentmártoni A&A Grup–Marosoroszfalu.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Marosvásárhelyi Academica Academica | 7 | 5 | 0 | 2 | 19-13 | 17 |
2 | Marosvásárhelyi ASA ASA | 7 | 4 | 1 | 2 | 21-14 | 16 |
3 | Radnóti SK Radnóti SK | 7 | 4 | 1 | 2 | 15-10 | 16 |
4 | Marosszentkirály-Náznánfalva Marosszentkirály-Náznánfalva | 7 | 2 | 3 | 2 | 11-14 | 11 |
5 | Dicsőszentmártoni A&A Grup Dicsőszentmártoni A&A Grup | 7 | 2 | 1 | 4 | 13-15 | 8 |
6 | Marosoroszfalu Marosoroszfalu | 7 | 1 | 0 | 6 | 14-27 | 4 |
Alsóház, 7. forduló:
Szováta–Magyaró 5–3 (3–1).
Gólszerzők: Bogdan Dobre (23.), Petru Silion (31., 54.), Harkó Péter (65.), Szabó Levente (34.), illetve Varga Erik (9.), Petru Horvat (51.), Florin Pop (89.).
Marosvásárhelyi Vulturii–Maroaludas 2–0 (1–0).
Gólszerzők: Virgil Bucur (4.), Paul Sotan (69.).
Erdőszentgyörgy–Mezőrücs 3–0 (2–0).
Gólszerzők: Kozma Hunor (8., 36.), Gál Gábor (56.).
Búzásbesenyő–Dános 13–2 (6–1).
Gólszerzők: Béres Hunor (1.), Sergiu Dan (4., 33., 43., 47.), Molnár József (23., 69.), Gabriel Vaida (32.), Marius Anghelina (63.), Bogdan Ilea (75., 80.), Kovács Tihamér (85., 89.), illetve Raul Kovács (26.), Antonio Badoiu (65.).
Nyárádszereda–Dicsőszentmártoni Chimica 12–0 (6–0).
Gólszerzők: Borbély Roland (2., 4., 7., 30., 33., 46., 47.), Sergiu Jurcan (52., 60.), Kaffai György (80.), Böjthe Dávid (84.), Vasile Macaveiu (88.).
A következő, 8. forduló programja (szombat 11 óra):
Szováta–Marosvásárhelyi Vulturii,
Mezőrücs–Búzásbesenyő,
Marosludas–Erdőszentgyörgy,
Dános–Nyárádszereda,
Magyaró–Dicsőszentmártoni Chimica.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Marosvásárhelyi Vulturii Vulturii | 7 | 5 | 2 | 0 | 27-4 | 19 |
2 | Szováta Szováta | 5 | 4 | 0 | 1 | 17-8 | 15 |
3 | Mezőrücs Mezőrücs | 6 | 3 | 2 | 1 | 15-10 | 15 |
4 | Erdőszentgyörgy Erdőszentgyörgy | 7 | 3 | 4 | 0 | 17-5 | 14 |
5 | Nyárádszereda Nyárádszereda | 7 | 3 | 2 | 2 | 23-10 | 13 |
6 | Búzásbesenyő Búzásbesenyő | 7 | 3 | 1 | 3 | 24-19 | 11 |
7 | Marosludas Marosludas | 7 | 2 | 2 | 3 | 11-9 | 11 |
8 | Dános Dános | 6 | 0 | 2 | 4 | 6-31 | 6 |
9 | Magyaró Magyaró | 7 | 1 | 2 | 4 | 13-22 | 5 |
10 | Dicsőszentmártoni Chimica Dicsőszentmártoni Chimica | 7 | 0 | 1 | 6 | 5-40 | 1 |
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!