HIRDETÉS

Új arcok az FK Csíkszeredánál

FK-edzés a csicsói labdarúgópályán. Az erőnléti gyakorlatok mellett a labda is főszerepet kapott
Fotó: Gecse Noémi

2018. július 18., 10:17

Elkezdte felkészülését a román labdarúgó 3. Liga új idényére az FK Csíkszereda csapata. Az együttesnél az új stáb mellett számos új arcot fedeztünk fel.

2018. július 18., 10:17

Július közepétől augusztus 5-éig hazai környezetben zajlanak az edzések, augusztus 6–15. között pedig Kovásznán edzőtáboroznak a fiúk. Ezután ismét hazai környezetben készül az FK, a bajnokság a tervek szerint augusztus 25-én kezdődik.

A csicsói labdarúgópályán zajlott a kedd délelőtti edzés, ott beszélgettünk az új vezetőedzővel, Valentin Suciuval. A Sepsi OSK-t a megyeiből az 1. Ligáig vezető szakember már idén tavasszal az FK Csíkszeredánál dolgozott, az U17-es csapatot irányította. Bálint László György távozása után őt nevezték ki vezetőedzővé.

HIRDETÉS

Bő a keret, harmincnál több játékos vett részt az első edzéseken. „Sokan vagyunk, de még nincs itt mindenki. Többen próbajátékra érkeztek, kipróbálunk több saját nevelésű ifjúsági labdarúgót is. Vannak, akiket mi is akarunk, de amíg nem egyezünk meg velük, nem kötünk szerződést, addig nem szerencsés neveket közölni” – mondta el Suciu.

Suciu az ifjúsági csapatnál kezdte el a munkát az FK-nál, de az új szezonban a felnőttekkel dolgozik. Archív •  Fotó: Halmágyi Zsolt Galéria

Suciu az ifjúsági csapatnál kezdte el a munkát az FK-nál, de az új szezonban a felnőttekkel dolgozik. Archív
Fotó: Halmágyi Zsolt

Az elmúlt idényben az FK Csíkszeredánál játszó futballisták közül nem újítottak szerződést Nagy Barna kapussal és Lőrincz József hátvéddel, Ilyés Róbert pedig csak az edzői feladatokra összpontosít, ő az FK U19-es együttesének lesz a vezetőedzője.

Az egyedüli új játékos, akivel szerződést kötöttek, Berde István, aki az NB II-es Siófóktól jött haza.

A csíkiakkal készül Györgyi Arthúr, aki a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál volt próbajátékon, illetve Antal Barna és Soufiane Jebari, akik a Diósgyőrnél próbálkoztak. A keddi edzésen Györgyi, Jebari és Antal mellett a régi arcok közül felfedeztük – többek között – Bajkót, Fabiót, Benkő-Bírót, Mitrát, Hodgyait és Edert.

Szeretném ha az első, de legkésőbb a második felkészülési hét végére kialakulna a keret 99%-a

– hangsúlyozta Suciu.

Felkészülési mérkőzések

Számos felkészülési mérkőzést tervez júliusban és augusztusban az FK szakvezetése. Az első edzőmeccset már július 21-én, szombaton délelőtt 11 órától lejátssza az FK, Bajkóék a szintén 3. ligás Kézdivásárhelyi SE együttesét fogadják a csíkszeredai stadionban. Jövő hét közepén már egy keményebb ellenfél ellen lépnek pályára,

kedden vagy szerdán a Sepsi OSK-val játszanak Sepsiszentgyörgyön.

Július 28-án a szászhermányiakat fogadja az FK, ennek az összecsapásnak lesz visszavágója is, de az időpont még nem végleges. Az augusztus 6-án kezdődő tíznapos kovásznai edzőtáborban Kézdivásárhelyen játszik felkészülési mérkőzést a csíki együttes, és tervbe van egy FC Voluntari II. elleni meccs is.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Tárgyalások zajlanak Brassó új, 3. ligás csapatával, az ASSR-vel is, valószínű, hogy velük is lesz felkészülési mérkőzés – tudtuk meg Suciutól.

A célkitűzésről, a tervekről is kérdeztük az új vezetőedzőt, de ő szerényen erről csak annyit mondott, hogy most arra koncentrál, hogy a nyári alapozás, az erőnléti felkészülés tökéletes legyen, és az első bajnoki mérkőzését nyerje meg a csapat. Úgy tűnik, Suciu nem a hangzatos mondatok, hanem inkább a tettek embere.

A stábról

A sepsiszentgyörgyi születésű, egyetemi tanulmányait Kolozsváron végző Valentin Suciu kitűnően beszéli a magyar és a román nyelvet, szakmailag pedig azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy a Sepsi OSK csapatát a megyeiből a román 1. Ligába vezette.

A csapat elég jól fogadta az új stábot, remélem, hogy többet tudunk kihozni belőlük. Most az a legfontosabb, hogy egy jó csapatot kovácsoljunk össze

– nyilatkozta Suciu.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Dumitru Vasilică erőnléti edző mostanáig csak átutazóban járt Csíkszeredában. „Nagyszerű körülmények vannak az FK Csíkszeredánál, ezen nagyon meglepődtem. Nem hittem a szememnek, amikor ezeket a szép létesítményeket megláttam.

Ha az ország többi akadémiáján is hasonló körülmények lennének, biztos vagyok benne, hogy a romániai futball színvonala sokkal magasabb lenne.

Az első edzéseken azt láttam, hogy a játékosok fegyelmezettek és fogékonyak. Korábban nem dolgoztam Valentin Suciuval, az edzőképzésen ismertem meg, tetszett a hozzáállása, a mentalitása, úgy érzem, jó csapatot fogunk alkotni.”

Dumitru Vasilicănek tetszik, amit a székely csapatnál tapasztal •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Dumitru Vasilicănek tetszik, amit a székely csapatnál tapasztal
Fotó: Gecse Noémi

Az új kapusedző, a tordai születésű Emilian Dolha lesz, aki játékosként megfordult többek között a Besztercei Gloria, a Szatmárnémeti Olimpia, a Bukaresti Rapid és Bukaresti Dinamónál, tíz évvel ezelőtt pedig egy-egy idényt Lengyelországban védett, a Krakkói Wisla, illetve a Lech Poznań hálóőre volt.

A román felnőtt válogatott színeiben két hivatalos mérkőzésen lépett pályára, edzőként pedig legutóbb Sepsiszentgyörgyön tevékenykedett, ahol dolgozott már együtt Valentin Suciuval.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

„Gondolom, elégedett volt az ott elvégzett munkámmal, hiszen Csíkszeredába hívott. Bevallom, voltak ajánlataim más csapatoktól is, de én megígértem neki, hogy ide jövök dolgozni, és nekem az adott szó a legfontosabb. Alig hittem el, hogy mennyire jó körülmények vannak itt. Én az ország nagy klubjaiban is megfordultam, de nekünk játékosként nem voltak ilyen jó felkészülési feltételeink, talán Lengyelországban, Poznańban volt hasonló.”

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

A második félidőben saját kezébe vette sorsát a Sepsi OSK

Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Döntetlen a Craiova–CFR meccsen, ezzel bajnok az FCSB

Megvédi címét az FCSB a labdarúgó Szuperligában, miután a felsőházi rájátszás nyolcadik fordulójának nyitómeccsén az U Craiova és a Kolozsvári CFR ikszelt.

Szoros csatában maradt alul Zernyesten a Gyergyói VSK

A labdarúgó 3. Liga 6-os csoport alsóházi rájátszásában a Zernyesti Olimpic vendégeként lépett pályára a Gyergyószentmiklósi VSK. Az összecsapás hazai győzelemmel zárult.

Belefért a sok kihagyott ziccer, bebiztosította az első helyet a Marosvásárhelyi SE

Nagyobb különbséggel is nyerhetett volna hazai pályán a Marosvásárhelyi SE, de a győzelmét semmi nem veszélyeztette. A Dési Unirea elleni magabiztos sikerrel megnyerte a labdarúgó 3. Liga 7-es csoportjának alsóházi rájátszását.

Kiütötte legfőbb riválisát, megnyerte a rájátszást a Székelyudvarhelyi FC

Történelme során másodszor nyerte meg a felsőházi rájátszást a labdarúgó 3. Ligában a Székelyudvarhelyi FC. Az utolsó előtti fordulóban, szombaton délután magabiztosan diadalmaskodott a CSO Băicoi otthonában, előnye behozhatatlan.

Villámrajttal intézték el a kolozsváriakat a csíki lányok

Magabiztos győzelmet aratott az FK Csíkszereda lánycsapata a női labdarúgó Szuperliga hétvégi fordulójában. Kollár Péter csapata háromgólos különbséggel győzött a Kolozsvári U otthonában.

A tengerparton nyert az Aradi UTA, megmenekült a kieséstől

Négy olyan együttes kilétét ismerjük, akik jövőre biztosan ott lesznek a labdarúgó Szuperliga mezőnyében.

Átkeresztelték, új nevet kapott a Sepsi OSK stadionja

Új fejezet kezdődik a sepsiszentgyörgyi labdarúgás történetében: május 10-től új néven működik tovább a stadion – a névváltozás egy hosszú távú, stratégiai partnerség első mérföldköve.

Még nem örülhetünk – Sigér góljával levegőhöz jutott a Sepsi OSK

A pályán tombolt a feszültség, a Sepsi OSK hatalmas nyomás alatt vívta ki az életben maradás lehetőségét. Sigér Dávid vezető gólja után nem csak az öröm, hanem az elszántság is uralta a hangulatot: ez még nem a végállomás. Az utolsó meccsen dől el minden.

Hol van már az FK Csíkszereda nagy menetelése? Lecsúszhat a tabella harmadik helyére

Elfocizgatott, a vezetést megszerezte az FK Csíkszereda a Resicabányai CSM otthonában a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának utolsó előtti játéknapjának meccsén. A döntetlennel ők lehetnek elégedettebbek.

Rontott még egy helyet Nyárádtő a szezonzárón

Vereséggel zárta a labdarúgó 2. Liga alsóházi rájátszásának küzdelmeit a Nyárádtői Unirea, az utolsó fordulóban 3–1-re kikapott a Nagyváradi Bihar FC otthonában, amely megelőzte a ranglistán.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!