Szinte végig a házigazda FK Csíkszereda lányai támadtak az Erőss Zsolt Aréna melletti műgyepes pályán megrendeztet női U15-ös labdarúgó mérkőzésen, a vendégek csak ellentámadásokkal próbálkoztak. A 2x35 perces mérkőzésen a szünetben 7–0 volt a csíkiak javára. Az utolsó húsz percben, 9–0 után sikeresebbek voltak a háromszékiek ellentámadásai, amikor a házigazdák három góljára a Sepsi OSK két találattal válaszolt.
A csoportelső FK Csíkszeredának három pont az előnye a második helyezett FC Botoșani együttesével szemben, amellyel az utolsó fordulóban rangadót játszanak idegenben, amelyen a csíkiaknak még egy pontra van szükségük a továbbjutásra, de még az esetleges szoros vereség is belefér, ugyanis a két csapat eddigi három mérkőzésén egy 3–0-s FK-siker született, két találkozó pedig döntetlennel (1–1 és 2–2) zárult.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!