Hirdetés

Túl későre érkezett a Ferencváros gólja

Varga Barnabás a végén betalált, gólja de csak a szépítésre futotta
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Abszolút méltó ellenfele volt a jóval esélyesebb Tottenham csapatának a Ferencváros, amely hiába kezdeményezett többet, mégsem tudott otthon tartani egy pontot sem, így két vereséggel áll a labdarúgó Európa Liga csoportkörében.

2024. október 03., 21:53

Az Anderlechttől elszenvedett idegenbeli vereség után első hazai mérkőzésén még keményebb ellenféllel találkozott csütörtökön este a magyar bajnok, amely

bátor játékkal és támadásban kezdett, ezzel meglepte a vendégeket és helyzeteket is kialakított.

A legnagyobbat Varga Barnabás hagyta ki, majd negyedóra után betalált ugyan, de fejesgólját les miatt érvénytelenítették.

A vezető találatot mégis a Tottenham szerezte meg, egy védelmi hibát kihasználva Sarr vette be Dibusz kapuját.

Ezután magához vette az irányítást és több lehetőséget is volt az angol gárdának, de a szünetig nem tudta növelni az előnyét.

Hirdetés

A második félidőt is jobban kezdte a Ferencváros,

a brazil Saldanha közel volt az egyenlítéshez, lövésénél nagyot védett a vendégek kapusa. A Tottenham ellentámadásokból veszélyeztetett, Werner nagy ziccert hagyott ki, majd a felső lécet is eltalálták.

A házigazda tovább próbálkozott és a hajrában kisebb nyomás alá helyezte a kaput, de a befejezések nem voltak eléggé pontosak.

Az angoloknak viszont sikerült betalálni, a 86. percben Johnson bebiztosította számukra a győzelmet.

Néhány perccel később végül mégis eredményes volt a magyar együttes,

Varga Barnabás gólja azonban csak a szépítésre futotta.

A Ferencváros a második mérkőzését is elveszítette, a három hét múlva esedékes harmadik játéknapon pedig újra otthon és topligás csapat, a francia Nice ellen játszik.

Labdarúgó Európa Liga, csoportkör, 2. forduló:

Ferencváros–Tottenham 1–2 (0–1).

Gólszerzők: Varga B. (90.), illetve Sarr (23.), Johnson (86.).
Ferencváros: Dibusz – Gartenmann (Makreckis, 77.), I. Cissé, Raúl Gustavo, Ramírez – Abu Fani (Pesics, 84.), Maiga – A. Traoré (Kady, 77.), Saldanha (Zachariassen, 60.), Civic (Ben Romdan, 60.) – Varga B. Vezetőedző: Pascal Jansen.
Tottenham: Vicario – Pedro Porro, C. Romero, A. Gray, B. Davies – P. Sarr (D. Solanke, 81.), Bissouma, Bergvall (Kulusevski, 65.) – M. Moore, Lanksheare (J. Maddison, 66.), T. Werner (B. Johnson, 65.). Vezetőedző: Ante Postecoglu.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Összejött a román–magyar meccs a női kézilabda Eurokupán

Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

`
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Kiviselték magukat a román ultrák, újabb büntetés érkezhet

A svédek szerint jelentős károkat okoztak a román szurkolók a Strawberry Arena vendégszektorában a Nemzetek Ligája-mérkőzésen. A történtek miatt rendőrségi feljelentés készül, az eset pedig az UEFA fegyelmi bizottsága elé is kerülhet.

Kapufa, kihagyott ziccer, kikapott az ukránoktól a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 1–0-ra kikapott Ukrajnától a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi együttese több lehetőséget is kialakított a Puskás Arénában, de az ukránok elvitték a három pontot.

Vereséggel rajtolt Hagi, a svéd sztárok eldöntötték a meccset

Nem sikerült ponttal kezdenie a Nemzetek Ligáját a román labdarúgó-válogatottnak. Gheorghe Hagi együttese ugyan válaszolt a svédek első góljára, a házigazda még a szünet előtt visszavette a vezetést, és 2–1-re megnyerte a találkozót.

Drámai hajrában kapott ki Magyarországtól a korosztályos román válogatott

A romániai U19-es labdarúgó-válogatott 2–1-es vereséggel kezdte a szerbiai Stevan Vilotic-emléktornát Magyarország ellen. A keretnek székelyföldi vonatkozása is van: a Marosvásárhelyi ASA és a Sepsi OSK egy-egy játékosa is meghívót kapott.

Új kihívás, régi célok – a feljutásra hajt a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Ezen a héten újraindult a labdarúgó Nemzetek Ligája, a magyar válogatott ezúttal a B divízióban szerepel, Ukrajna, Georgia és Észak-Írország társaságában próbálhatja meg kiharcolni a feljutást.

A székelyföldi akadémián nevelkedett játékosok készülnek a román U18-as fociválogatottal a vébére

Két, a Székelyföldi Labdarúgó Akadémián nevelkedett játékos is meghívót kapott a román U18-as válogatott keretébe. Bencze Lóránd és Darius Bota a portugáliai Négy Nemzet Tornáján bizonyíthat.

Csak a bajnoktól, mindössze három Szuperliga-játékos Hagi keretében a svédek ellen

Gică Hagi kihirdette a román labdarúgó-válogatott 23 fős keretét a pénteki Svédország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre. A szövetségi kapitány mindössze három, a hazai élvonalban szereplő játékosnak szavazott bizalmat.

Kezdőként lépett pályára az U17-es válogatottban az FK Csíkszereda fiatalja

Győzelemmel indította szlovéniai felkészülési mérkőzéseit a román U17-es labdarúgó-válogatott, amely 5–2-re nyert a házigazdák ellen. A találkozó kezdőcsapatában ott volt az FK Csíkszereda 16 éves játékosa, Victor Oniga.

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Az FTC a Celtic otthonában is folytatta európai menetelését

Remekül kezdte a labdarúgó Európa-liga alapszakaszát a Ferencváros, amely csütörtök este 3–1-re győzött a Celtic otthonában. A zöld-fehérek kilenc nemzetközi mérkőzés után továbbra is veretlenek az idényben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!