A szövetség honlapján megjelent közlemény szerint a sorsolást a bukaresti Casa Fotbalului épületében tartják csütörtökön 12 órától, és élőben követhető lesz a Román Labdarúgó-szövetség Facebook-oldalán és a FRF TV YouTube-csatornáján.
A harmadosztály idei kiírása új formátumban zajlik, a 96 résztvevő csapatot nyolc, egyenként 12 fős sorozatba osztják, és a küzdelmek két szakaszban zajlanak.
Az együttesek oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással, így összesen 22 fordulót játszanak. A tabella első négy helyezettje a rájátszásba (play-off) jut, míg az 5–12. helyezettek az alsóházi küzdelmekben (play-out) folytatják.
A rájátszásban a csoportok első négy helyezettjei a szomszédos sorozat hasonló pozícióban végzett csapataival kerülnek össze, ahová csak az azonos csoportból továbbjutó csapatok ellen szerzett pontokat viszik magukkal. Egy újabb oda-visszavágó kör következik, így további nyolc forduló vár a csapatokra.
A csoportgyőztesek automatikusan feljutnak a másodosztályba, a négy második helyezett pedig külön tornán dönt az ötödik feljutó helyről.
Az alsóházban az alapszakaszban 5–12. helyen végző csapatok folytatják, megtartva addigi pontjaikat. Itt egy kört játszanak, az utolsó két helyezett automatikusan kiesik a megyei bajnokságba, a hatodik helyezettek közül pedig további öt együttes egy összesített tabella alapján búcsúzik.
Az új szezon augusztus 30-án rajtol, a mezőnyben négy székelyföldi együttessel, Hargita megyéből a Székelyudvarhelyi FC és a Gyergyószentmiklósi VSK, míg Kovászna megyéből a Kézdivásárhelyi SE és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. lesz ott a rajtnál. Maros megyének nem lesz képviselője a 3. Ligában.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!