Csütörtökön este rendezik a 19. játéknap nyitómérkőzését, amelyen a második helyen tanyázó Bukaresti Steaua a Ceahlăul Piatra Neamţ otthonába látogat. Ezt a párharcot élőben közvetítik a tévében. A folytatásban, március 1-jén, szombaton 11 órától nyolc megmérettetést játszanak le, viszont egyik sem kerül képernyőre.
Közte van a Nyárádtői Unirea–FK Csíkszereda találkozó is, ez pedig azt jelenti, hogy Ilyés Róbert legénységének küzdelme ezúttal nem lesz követhető a tévében.
Szintén szombaton, 13.30-tól játszik egymással az FC Argeş és a Metalul Buzău, amit viszont már sugároznak.
Egy nappal később, a Vajdahunyadi Corvinul–FCU Craiova meccs szintén képernyőre lett tűzve.
Az alapszakasz végéhez közelít a 2. Liga idei kiírása, a Hargita megyei gárdára pedig csupán két kiszállás vár. Szombaton délelőtt a Nyárádtői Unirea vendége lesz, ahová a csapattal tarthatnak a lelkes szurkolók is.
„...gyakorlatilag két székelyföldi gárda rangadójaként is értékelhetnénk a találkozót, mivel Nyárádtőt mint települést mindenképpen a történelmi Székelyföld részeként tartjuk számon. Így adja magát, hogy a 2. Liga éllovasa a táblázaton elfoglalt helyéhez méltó szurkolásban részesüljön ezen a mérkőzésen is.
Ennek érdekében indul szurkolói busz szombaton reggel a Nyárád-menti település stadionjába, amelyre csütörtök estig Tamás László „Egérnél” lehet jelentkezni a 0743 314 314-es telefonszámon” – olvasható az FK Csíkszereda közleményében.
| 2025. 02. 27. 19:00 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | Bukaresti Steaua Steaua | 1-1 |
| 2025. 03. 01. 11:00 | Chindia Târgoviște Chindia | Concordia Chiajna Chiajna | 1-1 |
| 2025. 03. 01. 11:00 | Sellenberki SK Sellenberk | CSM Slatina Slatina | 2-1 |
| 2025. 03. 01. 11:00 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1-0 |
| 2025. 03. 01. 11:00 | CS Afumaţi Afumaţi | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 1-2 |
| 2025. 03. 01. 11:00 | FC Voluntari Voluntari | CSM Focşani CSM Focşani | 0-0 |
| 2025. 03. 01. 11:00 | AFC Câmpulung Muscel Câmpulung | Resicabányai CSM Resica | 0-3 |
| 2025. 03. 01. 13:30 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Metalul Buzău Metalul Buzău | 0-0 |
| 2025. 03. 02. 12:30 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 0-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 16 | 13 | 2 | 1 | 33-13 | 41 |
2 | Bukaresti Steaua Steaua | 17 | 10 | 7 | 0 | 22-7 | 37 |
3 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 17 | 10 | 2 | 5 | 26-17 | 32 |
4 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 16 | 8 | 5 | 3 | 17-9 | 29 |
5 | Resicabányai CSM Resica | 16 | 8 | 3 | 5 | 26-22 | 27 |
6 | CS Afumaţi Afumaţi | 16 | 8 | 3 | 5 | 18-18 | 27 |
7 | FC Voluntari Voluntari | 16 | 7 | 5 | 4 | 21-13 | 26 |
8 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 16 | 7 | 4 | 5 | 17-15 | 25 |
9 | CSM Slatina Slatina | 16 | 6 | 5 | 5 | 23-15 | 23 |
10 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 16 | 6 | 5 | 5 | 16-17 | 23 |
11 | Metalul Buzău Metalul Buzău | 16 | 6 | 4 | 6 | 17-15 | 22 |
12 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 16 | 6 | 4 | 6 | 19-20 | 22 |
13 | Concordia Chiajna Chiajna | 17 | 6 | 3 | 8 | 21-24 | 21 |
14 | Chindia Târgoviște Chindia | 16 | 4 | 5 | 7 | 19-20 | 17 |
15 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 16 | 4 | 5 | 7 | 14-19 | 17 |
16 | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 16 | 4 | 3 | 9 | 13-20 | 15 |
17 | Sellenberki SK Sellenberk | 18 | 3 | 5 | 10 | 16-22 | 14 |
18 | CSM Focşani CSM Focşani | 17 | 3 | 4 | 10 | 10-21 | 13 |
19 | Újszentesi SK Újszentesi SK | 16 | 3 | 3 | 10 | 13-22 | 12 |
20 | AFC Câmpulung Muscel Câmpulung | 16 | 2 | 1 | 13 | 7-39 | 7 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!