Hirdetés

Továbbra is bevehetetlen erőd Csíkszereda a 2. Ligában

Veres Szilárd gólja a győzelmet jelentette az FK-nak
Fotó: Borbély Fanni

2025. február 25., 19:30

Kilencedik hazai bajnokiján a kilencedik győzelmét aratta az FK Csíkszereda, a labdarúgó 2. Liga 18. játéknapján, kedden kora este egy góllal múlta felül Sellenberket és megerősítette első helyét az alapszakasz élén.

2025. február 25., 19:30

Már a második percben nagy hazai lehetőség maradt ki, Dzsebari távoli lövése szinte megviccelte a vendégek kapusát, majd nem sokkal később Anderson lőtt egy ígéretes szabadrúgást a sorfalba.

A jó kezdést góllal koronázta meg az FK, a 12. percben egy nagyszerű keresztpasszal bontották meg a vendégek védelmét, Gál-Andrezly passzolt középre, ahol Veres 12 méterről a kapuba lőtt – ez volt a középpályás első találata ebben a szezonban.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

A csíkiak uralták a játékot a folytatásban is, kialakult még pár helyzet, ám a lövések nem voltak a legpontosabbak, elkerülték a kaput. Kisebb fellángolásai voltak a sellenberkieknek is, de nem hozták lehetetlen helyzetbe a hazai védelmet, a beívelt labdákat pedig Simon rendre összeszedte.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

A második játékrészben a vendégek próbáltak magasabb fokozatban játszani, ám támadásaikban nem volt meg a kellő átütőerő,

egyszer pedig a partjelző is a csíkiakkal volt, amikor tévesen lest intett egy helyzetnél. Így negyedóráig nem láthatott komolyabb lehetőséget a mintegy ezer fős csíkszeredai közönség, a 60. percben Dolny bólintása csorgott kevéssel mellé. A hajrá előtt érkeztek a friss emberek, bemutatkozhatott a hazai közönségnek a téli szünetben érkezett Fülöp Lóránd is, illetve lehetőséget kapott Kovács Lóránt is.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

A végjátékra a vendégek tették könnyebbé az FK dolgát,

amikor Alexandru Luca, a sellenberkiek vezetőedzőjének fia feleslegesen szabálytalankodott, a játékvezető pedig a mérkőzés során másodszorra is felmutatta neki a sárga lapot, így jött a piros is.

Maradt a passzív csíki labdabirtoklás az utolsó percekre, a vendégek pedig próbáltak meglepetést okozni, de nem volt esélyük rá.

Az FK megnyerte a szezon kilencedik hazai bajnokiját is, előnye pedig ismét négy pont az alapszakasz élén.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

Rövid kiszállás következik, szombaton 11 órakor a Nyárádtői Unirea vendége lesz a csíkszeredai együttes.

Labdarúgó 2. Liga, alapszakasz, 18. forduló
FK Csíkszereda–Sellenberk 1–0 (1–0),
gólszerző Veres (12.);
kiállítva Luca (81., Sellenberk)
FK: Simon – Palmeș, Kelemen, Hegedűs – Gál-Andrezly, Bödő, Veres (Csürös, 88.), Bloj – Dzsebari (Babati, 66.), Dolny (Kovács, 78.), Anderson Ceara (Fülöp, 78.). Vezetőedző: Ilyés Róbert.
Sellenberk: Măluțan – Gogor, Natea, Dijinari (Gherman, a szünetben), Șerban – Cotogoi (Boboc, 65.), Luca – Buzan (Jurj, 58.), Petrescu, Bucuroiu (Benzar, 65.) – Babic. Vezetőedző: Ioan Luca.

Labdarúgó 2. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 18. forduló

Labdarúgó 2. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Életmentő műtéten esett át az FK Csíkszereda ifijátékosa

A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.

Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

`
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Krónika

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét

Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Bekerültek az álomcsapatba a Sepsi OSK-játékosok, az edzőre szavazhatunk

Hét klub játékosaiból áll össze a labdarúgó 2. Liga álomcsapata, betették a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA focistáit is.

Batzula Hunor: a második félidőre elfáradtunk, de most a három pont a legfontosabb

A Sepsi OSK helyenként szenvedős meccsen győzte le a Jászvásári Polit és már a tabella élmezőnyében áll. Batzula Hunor szerint a fáradtság ezúttal is kiütközött, de a legfontosabb cél teljesült: a három pont Háromszéken maradt.

Már nem adna egyetlen ajándékot sem vetélytársának a Sepsi OSK

A felsőházi rájátszásba jutásért küzdő egyik vetélytársát fogadja a Sepsi OSK, amely nem engedhet meg magának újabb botlást a Jászvásári Poli ellen.

Megszakadt a Marosvásárhelyi ASA hazai győzelmi sorozata

Az előző hazai mérkőzésein legkevesebb három találatot szerző Marosvásárhelyi ASA ezúttal gólképtelen volt a Concordia Chiajna ellen, ezzel megszakadt a hatmeccses győzelmi sorozata saját közönsége előtt a labdarúgó 2. Ligában.

Megfellebbezte a döntést, visszaszerezné az elveszített pontját a Sepsi OSK

A sepsiszentgyörgyi klubvezetőség nem hagyja annyiban, a végsőkig hajlandó elmenni azért, hogy visszakapja a Chindia Târgoviște ellen zöld asztalnál elveszített mérkőzésen megszerzett egy pontot.

Selymes sikeresen debütált, túljelentkezés van a 2. Liga felsőházáért

Visszavezette a bukdácsoló Jászvásári Polit a győzelem útjára az új edző. Csak egy csapat teljesítménye stabil, képben még a Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA is az első hat helyért szóló küzdelemben.

Elnyelt két Sepsi-pontot a munténiai mocsár (videóval)

Sáros, felázott pálya, elpuskázott lehetőségek és öt percnyi rövidzárlat miatt engedett ki a kezéből biztosnak tűnő győzelmet és két pontot a Sepsi OSK Afumați-ban.

Van egy dolog, amiben mindenképp javulnia kell a Sepsi OSK-nak

Idegenbeli mérkőzéssel folytatja a labdarúgó 2. Liga alapszakaszát a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, vasárnap kora délután a kellemetlen ellenfélnek számító CS Afumați otthonában igyekszik megszerezni a három pontot.

A Corvinul nem tud hibázni, nyert a Szatmárnémeti is a 2. Ligában

A Vajdahunyad továbbra is menetel, az egyetlen csapat, amelyik nem szenvedett vereséget a másodosztályban. Idegenből hozta el a pontokat az Olimpia.

Meggyűlt a baja a kiesőjelölttel a Marosvásárhelyi ASA-nak

Hiába játszott sokáig kétgólos előnyben, a legvégén izgulnia kellett a győzelemért a Marosvásárhelyi ASA-nak a CS Tunari vendégeként a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 14. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!