Hirdetés

Tovább tart a nyárádtői gólínség a 2. Ligában

Nem megy a gólszerzés a nyárádtőieknek. Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó

Nehéz szezon vár a labdarúgó 2. Ligában a Nyárádtői Unireára, az újonc a 6. játéknap nyitómeccsén, csütörtökön este simán alulmaradt az FCU Craiova vendégeként.

2024. szeptember 12., 22:19

A mérkőzés elején úgy tűnt, hogy az történik a pályán, amit a házigazda oltyán együttes akar, amely a 9. percben meg is szerezte a vezetést, egy szögletet követően Bălan előzte meg Savint és a hálóba pofozta a labdát. Ezután is az előző szezonban még élvonalbeli együttes akarata érvényesült a pályán, és úgy tűnt, nagy vereségbe szalad bele Nyárádtő, ám a hazai helyzetek rendre kimaradtak.

A szünet előtt Craiova átadta a kezdeményezést a vendégeknek, és Nyárádtő közel is volt az egyenlítéshez, ám Șerban távoli lövése mellé ment.

Hirdetés

Jól jött a pihenő a Maros megyeieknek, sokkal aktívabban érkeztek vissza a pályára. Csereként pályára lépett Magyari Szilárd és Fülöp István is, áttörést azonban ők sem tudtak hozni a játékba. Aztán Craiova egy újabb pontrúgásból növelni tudta előnyét, szabadrúgást követően Lumbu bólintott a hálóba. A hajrára csak nyárádtői helyzetek maradtak, ám hiába két nagy lehetőség, Astafei lábában maradt a gól.

Az Unirea így öt meccset követően maradt a két pontjával, és a gólínsége tovább tart, hiszen még nem talált be az ellenfelek kapujába. Jövő szombaton, szeptember 21-én hazai meccs következik, ami nem ígérkezik könnyűnek a CS Afumaţi ellen. A Vajdahunyadi Corvinul elleni, 2. fordulóból elhalasztott meccset szeptember 25-én pótolják.

Labdarúgó 2. Liga, alapszakasz, 6. forduló
FCU Craiova–Nyárádtői Unirea 2–0
Gólszerzők Bălan (9.), Lumbu (71.)
FCU Craiova: Sandu – Negru, Lekiatas, Lumbu, Padula – Achim, Pop (Ibrahim, 55.) – Sidibe (Dragu, 77.), Abbey (Răduț, 77.), Moraru (Ilie, 82.) – Bălan (Ghindovean, 55.). Vezetődező: Marius Croitoru.
Nyárádtő: Geantă – Chinteș, Noiesse, Popa, Barstan – Șerban (Horșia, 80.), Tihonen (Cruceru, 66.), Savin, Bîrnoi (Fülöp, 54.) – Astafei (Zukanovic, 80.), Haiduc (Magyari, 54.). Vezetőedző: Eusebiu Tudor.

Labdarúgó 2. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 6. forduló

Labdarúgó 2. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában

A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Még semmi nem dőlt el, dagad a feljutási botrány

Tovább gyűrűzik a CSL Ștefăneștii de Jos feljutása körüli botrány. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) határozatáig elhalasztotta a 3. Liga 2025–2026-os idényének hivatalos hitelesítését.

Az edzők letehetik a nyakbaakasztót, jön az ötödik játékvezető, változtak az átigazolási időszakok

Több fontos döntést hozott a Román Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága. Változások lesznek a játékvezetés területén, emelkednek a bírói díjazások, és új szabályokat fogadtak el a kiemelt mérkőzések lebonyolítására vonatkozóan.

Emelkedtek a játékvezetői díjak a 2. és a 3. Ligában

Jelentősen emelkedett a romániai labdarúgó-bajnokságokban közreműködő játékvezetők és hivatalos személyek díjazása a 2026–2027-es idényre. A módosítás a 2. és a 3. Ligát érinti, az élvonalban egyelőre változatlanok maradtak a tiszteletdíjak.

Egy hónapja kiesett a Szuperligából, most fizetésképtelenségi eljárás alá került a csapat

Alig egy hónappal a Szuperligából való kiesése után fizetésképtelenségi eljárás alá került az Unirea Slobozia. A klub közel kétmillió eurós adósságállománnyal rendelkezik, vezetői ugyanakkor továbbra is a visszajutást tűzték ki célul.

Megkapta a licencet, készülhet a 2. Ligára a Marosvásárhelyi ASA

Biztosan indul a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban a Marosvásárhelyi ASA, miután a klub szerdán délután közölte, hogy megkapta a részvételhez szükséges licencet.

Folytatódik a vb-láz, bőséges sportkínálat vár szombaton

Folytatódik a labdarúgó-világbajnokság csoportköre, bemutatkozik többek között Brazília, Svájc és Törökország is. A szombati sportműsorban emellett Forma–1, Le Mans, vízilabda, kézilabda és tenisz is helyet kapott.

Kitört a botrány az egyik feljutó miatt, újrajátszhatják a 2. ligás osztályozókat

Hatalmas botrány alakult ki a román labdarúgásban, miután a 2. Ligába frissen feljutott CSL Ștefăneștii de Jos ellen súlyos vádak merültek fel. A klubot okirathamisítással vádolják, a kétpontos büntetését pedig a szövetség nem hozta nyilvánosságra.

Meglepetés az osztályozón: először szerepelhet a másodosztályban a Popești-Leordeni

Története legnagyobb sikerét érte el a SC Popești-Leordeni, amely 2–0-ra legyőzte a Gyulafehérvári CSM Unireát a másodosztályba jutásért rendezett osztályozó döntőjében, így először szerepelhet a román labdarúgás második vonalában.

Veszélyben a Marosvásárhelyi ASA indulása a 2. Ligában?

Váratlan információ látott napvilágot a Marosvásárhelyi ASA kapcsán, korábbi tartozások miatt veszélybe került a csapat indulása a labdarúgó 2. Liga következő idényében.

A Sepsi OSK három játékosa is bekerült a legjobbak közé

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közzétette a májusi hónap álomcsapatát a 2. Ligában, amelyben az élvonalba feljutott Sepsi OSK három játékosa is helyet kapott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!