Az angol foci sem az igazi közönség nélkül: ezt igazolta mindkét pénteki találkozó. Az üres stadionokban a máskor szokásos iramot most nem érték el a meccsek – igaz, ehhez köze lehetett annak is, hogy a labdarúgók sincsenek csúcsformában a kényszerű szünet után.
A Norwich a tabella utolsó helyén tanyázott a forduló előtt hat ponttal a még bennmaradást jelentő pozícióban álló Watford és a West Ham mögött, így égetően kellettek volna nekik a pontok, azonban a Southampton Dany Ings vezérletével a második félidőben lőtt három góllal végül simán behúzta a meccset.
Nagy a tülekedés az európai indulást jelentő helyekért és ez csak fokozódott a Tottenham–Manchester United meccs után. José Murinho jelenlegi csapata 1–1-es döntetlent játszott a korábbival.
Steven Bergwijn szerezte meg a vezetést a Spursnek, egy a fél pályától induló szóló végén az első közepén, és erre Bruno Fernandes tizenegyesből szerzett gólja volt a válasz a 80. percben. A lefújás előtt újra büntetőt ítélt Jonathan Moss játékvezető az MU javára, de a VAR kisegítette a hazaiakat, és maradt az 1–1-es eredmény.
A döntetlen igazából egyik félnek sem jó: nagyon szoros az állás a dobogó alatt: az ötödik United és a kilencedik Arsenal között hat pont különbség van, ami háromra apadhat amennyiben az ágyúsok szombaton legyőzik a Brightont.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!