Történelmi pillanatot élt meg a Sepsi OSK és a háromszéki sportélet: a klub hivatalosan bejelentette, hogy május 10-től Sepsi Duna Aréna néven működik tovább a létesítmény. A névváltozás a Duna Aszfalt Zrt.-vel kötött hosszú távú együttműködés eredménye, amely stratégiai jelentőségű a klub jövője szempontjából.
„A Duna Aszfalt Zrt.-vel való partnerségünk nem csupán egy névadási szponzoráció, hanem egy erős alap a klub fejlődéséhez, stabilitásához és hosszú távú céljaihoz” – áll a klub közleményében.
A névváltozás nem csak szimbolikus lépés: a klubvezetés célja, hogy ezzel is új lendületet kapjon az infrastruktúra fejlesztése, a nemzetközi versenyképesség növelése és a közösségi jelenlét erősítése.
A név mögött álló támogató cég, a Duna Aszfalt Zrt. Magyarország egyik legnagyobb mélyépítő vállalata, amely több rangos sportberuházásban is részt vett már.
A vezetőség hangsúlyozta: továbbra is a szurkolók az első számú erőforrás, és remélik, hogy közösen, a Sepsi Duna Arénában írhatnak új sikertörténetet.
A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.
Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!