Hirdetés

Tizenegyespárbajban dőlt el a döntősök kiléte a Román Kupában

Az U Craiova idegenben múlta felül a Dinamót
Fotó: Razvan Pasarica/SPORT PICTURES

Mindkét mérkőzésen tizenegyespárbajra volt szükség a labdarúgó Román Kupa elődöntőjében: a Kolozsvári U és az U Craiova harcolta ki a továbbjutást és küzdhet meg a trófeáért.

2026. április 24., 10:48

Ezen a héten játszották le a kupasorozat elődöntőjének párharcait, a továbbjutás egyetlen mérkőzésen dőlt el.

Hirdetés

A keddi találkozón a házigazda FC Argeș Pitești az első félidőben előnyt szerzett a Kolozsvári U ellen, amely negyedórával a vége előtt tudott egyenlíteni. A hosszabbításban nem született újabb találat, így következhettek a büntetők, ahol a kolozsváriak nem hibáztak, így bejutottak a döntőbe.

A csütörtöki összecsapáson a rendes játékidőben gól nélküli döntetlen volt az állás a Bukaresti Dinamo és az U Craiova között.

A hosszabbítás első félidejének legvégén a fővárosiak szereztek vezetést, erre a vendégek két perccel a ráadás lejárta előtt válaszoltak Adrian Rus góljával, így a büntetőpárbajra mentették a csatát.

A Dinamo játékosai kétszer is rontottak, miközben a Craiova mind a négy lövését értékesítette, ezzel belőtte magát a fináléba.

A trófeáért tehát a Kolozsvári U és az U Craiova küzd meg, a döntőt május 13-án Nagyszebenben rendezik.

Labdarúgó Román Kupa, elődöntő:

FC Argeș Pitești–Kolozsvári U 1–1 (1–1, 1–1, 1–1) – 4–5 büntetők után.

Bukaresti Dinamo–U Craiova 0–0 (0–0, 0–0, 1–1) – 1–4 büntetők után.

Ferencváros–Zalaegerszeg döntő lesz a Magyar Kupában

A Ferencvárosi TC hazai pályán 2–2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3–2-re legyőzte az ETO FC Győr együttesét a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében. A Ferencváros a 36. kupadöntőjére készülhet, és eddig 24 alkalommal hódította el a trófeát, ami rekordnak számít.

A másik ágon a Zalaegerszegi TE szintén tizenegyesekkel múlta felül a vendéglátó Budapest Honvéd FC csapatát. A zalaiak történetük során harmadszor jutottak döntőbe, amelyet eddig egyszer, 2023-ban nyertek meg.

A döntőt május 9-én rendezik a Puskás Arénaban.

Labdarúgó Magyar Kupa, elődöntő:

Ferencvárosi TC–ETO FC Győr 2–2 (2–2, 2–2, 2–2) – tizenegyesekkel 3–2. Gólszerzők: Kovacevic (3.), Levi (45+3.), illetve Csinger (40.), Bumba (45+1.).

Budapest Honvéd FC–Zalaegerszegi TE 2–2 (1–0, 1–1, 2–2) – tizenegyesekkel 4–5.
Gólszerzők: Pauljevic (44.), Szamosi (101.), illetve Joao Victor (90+3.), Alfonso (90+2.).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A csíki hokisok szerint igazságosabb lenne, ha a honosított játékosok is légiósnak számítanának

Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.

Újabb nagy fogás Brassóban: Colby McAuley már biztos, Gerads és Sofron is érkezhet

A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.

Székelyhon

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

`
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Ez is érdekelheti

Gyergyó–Udvarhely párharc lesz a Román Kupában

Kisorsolták a labdarúgó Román Kupa első fordulójának párosításait. A székelyföldi csapatok közül a Gyergyószentmiklósi VSK és a Székelyudvarhelyi FC egymás ellen kezdi a sorozatot.

A Brassói Corona nyerte a regionális kupadöntőt, kiütötte Zágonbárkányt

A 3. Ligába feljutott Brassói Corona magabiztos, 5–0-s győzelemmel nyerte meg szombaton kora este a Zágonbárkány elleni döntőt.

Régiós döntőt játszik a Kovászna megyei kupagyőztes

Idegenben is győzni tudott Zágonbárkány, amely megnyerte csoportját a labdarúgó Román Kupa regionális szakaszában, és készülhet a zónadöntőre, ahol a Brassói Corona lesz az ellenfele.

Nem született döntés 90 perc alatt, tizenegyesekkel hódította el a Szuperkupát az U Craiova

A bajnoki címvédő és kupagyőztes Universitatea Craiova tizenegyespárbajban múlta felül az ezüstérmes Kolozsvári U-t a Román Szuperkupában. A rendes játékidő 1–1-es döntetlennel zárult a Ion Oblemenco Stadionban.

Zágonbárkány legyőzte Székelykeresztúrt, továbbjutásra áll a kupában

Székelyföldi párharcot rendeztek a labdarúgó Román Kupa regionális szakaszában, amelyen Zágonbárkány 2–1-re nyert Székelykeresztúr ellen, és az utolsó forduló előtt az élen áll a csoportban.

Kétgólos előnyről csak egy pont jutott a Székelykeresztúrnak

Kedvező helyzetből engedte ki kezéből a győzelmet a Székelykeresztúri Egyesülés a labdarúgó Román Kupa regionális szakaszának nyitányán. A Hargitai megyei kupagyőztes hazai pályán, kétgólos előny után döntetlent játszott Szeben megyei ellenfelével.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Fordulatos csatában az újonc nyerte a Román Kupát Kovászna megyében

Kupadiadallal koronázta meg első szezonját a mezőnyben abszolút újoncnak számító Zágonbárkány, amely Szentkatolnát felülmúlva megnyerte a labdarúgó Román Kupa Kovászna megyei döntőjét, és készülhet a regionális szakaszra.

Biztosan nem lesz címvédés a Kovászna megyei kupasorozatban

Vasárnap pont kerül az idei háromszéki futballszezonra, az országban utolsóként Kovászna megyében avatnak kupagyőztest. A szerdai elődöntők után eldőlt, hogy nem lesz címvédés, a tavalyi nyertes tizenegyesekkel búcsúzott a sorozattól.

Drámai meccsen jutott elődöntőbe a címvédő Bardoc

A negyeddöntős párharcokat követően teljessé vált a labdarúgó Román Kupa Kovászna megyei szakaszának elődöntős mezőnye, szerdán a címvédő Bardoc mellett további három együttes harcol a vasárnap esedékes finálébeli szereplés jogáért.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!