A Gagy–Csekefalva mérkőzés 49. percében a csekefalviak egy perc néma csenddel emlékeztek meg az egy hónapja munkabalesetben 49 évesen elhunyt csapatvezetőjükről, Fekete Domokosról.
A csekefalviak tiszteletből nem léptek vissza a bajnokságtól, hiszen néhai csapatvezetőjüknek köszönhetően volt a faluban focicsapat, anyagilag támogatta, rendezte a Fortuna ügyeit, fejlesztette a pályát, öltözőt építtetett.
A 6. Ligában meglepetésre Kányád hazai pályán súlyos vereséget szenvedett Oklándtól, a vendégek 9–3-ra győztek. Érdekesség, hogy a tizenkét gólon tízen osztoztak.
Szentlélek együttese tavasszal lépett vissza a körzeti bajnokságtól, ám a helyi közösség továbbra is igényelte a labdarúgást, így fiatal csapattal ismét beiratkoztak a körzetibe. Az együttes azonban ugyanazzal a problémával küzd, mint a mezőny nagy része, azaz a külföldi munkavállalás miatt nagyon kevés bevethető labdarúgó van.
Egy év szünet után ismét van csapata Máréfalvának, a rajt viszont nem sikerült jól, hazai pályán kapott ki Székelyderzstől.
Győzelemmel kezdett az újonnan alakult Golimpiákosz, illetve Szentegyháza II. is – mindkét együttes kerete korábban magasabb osztályt is megjárt játékosokból áll.
Labdarúgás, 5. Liga, udvarhelyszéki csoport, 1. forduló:
Homoródszentmárton–Bögöz 4–1 (1–1), vezették Fodor J. – Szécsi B., Jakab T., gólszerzők Kiss Zsolt (44., 57.), Lakatos Sándor (72.), Fülöp Ede (90.), illetve Birtalan Szabolcs (21.), kiállítva Gál Zsolt (Bögöz);
Farcád–Zetelaka II. 0–1 (0–0), vezették Fazakas K. – Sárkány J., Kányádi N., gólszerző Boros Albert (51.);
Felsőboldogfalva–Siménfalva 2–1 (0–0), vezették Bíró B. – Feleki B., Nagy Z., gólszerzők Jakab Zsolt (48.), Hermann Károly (67.), illetve Keresztes Zsolt (80.);
Korondi Ifjúság–Parajdi SE 3–0 (3–0), vezették Tamási Z. – Csiszár F., Hegyi H., gólszerzők Simó Attila (23., 31.), Varga György (40.);
Kápolnás–Bogárfalva 1–3 (0–2), vezették Szabó Sz. – Ilyés Cs., Lőrincz Gy., gólszerzők Lőrincz Ádám (84.), illetve Geréd Imre (11., 27.), Györgydeák Milán (77.);
Gagy–Csekefalva 2–1 (0–0), Páll M. – Barabás Z., Kiss I., gólszerzők Miklósi József (59.), Farkas Sándor (81.), illetve Bigyi Zoltán (87.);
Kobátfalva–Alsóboldogfalva 0–3 (0–0), vezették Ráduly I. – Fazakas L., Kiss T., gólszerzők Barabás János (50.), Borbély Loránd (84., 90.).
Labdarúgó 5. Liga, Hargita megye, Udvarhely körzeti bajnokság
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Farcád | 26 | 19 | 2 | 5 | 62–27 | 59 |
| 2. | Homoródszentmárton | 26 | 14 | 8 | 4 | 76–46 | 50 |
| 3. | Zetelaka II. | 26 | 15 | 3 | 8 | 59–34 | 48 |
| 4. | Felsőboldogfalva | 26 | 13 | 5 | 8 | 47–31 | 44 |
| 5. | Bogárfalva | 26 | 14 | 2 | 10 | 74–73 | 44 |
| 6. | Korondi Ifjúság | 26 | 11 | 8 | 7 | 57–44 | 41 |
| 7. | Bögöz | 26 | 12 | 3 | 11 | 65–57 | 39 |
| 8. | Kobátfalva | 26 | 9 | 6 | 11 | 48–50 | 33 |
| 9. | Siménfalva | 26 | 10 | 3 | 13 | 52–69 | 33 |
| 10. | Gagy | 26 | 9 | 3 | 14 | 54–59 | 30 |
| 11. | Parajdi SE | 26 | 9 | 3 | 14 | 52–63 | 30 |
| 12. | Alsóboldogfalva | 26 | 7 | 5 | 14 | 41–74 | 26 |
| 13. | Kápolnásfalu | 26 | 6 | 4 | 16 | 55–82 | 22 |
| 14. | Csekefalva | 26 | 6 | 1 | 19 | 40–73 | 19 |
6. Liga, 1. forduló:
Szentlélek–Szentegyháza II. 0–8 (0–3), vezették Ilyés Cs. – Szabó Sz., Madaras Sz., gólszerzők Molnár Zoltán (5., 90.), Kicsi Zoltán (36., 55., 57.), Lázár Hunor (37., 62., 64.);
Kányád–Oklánd 3–9 (1–4), vezették Sárkány J. – Szabó A., Madaras Sz., gólszerzők Zoltán Ferenc (18., 46.), Józsa Sándor (81.), illetve Cseke Mihály (1.), Egyed Levente (15.), Cseke Csongor (31.), Elekes Zoltán (42.), Egyed Csongor (51., 55.), Csíki Mihály (52.), Kovács László Levente (77.), Fekete Csaba (90+2.);
Homoródszentpéter–Alsósófalva 4–0 (0–0), vezették Szécsi B. – Fodor J., Jakab T., gólszerzők Schnaider Emil (53.), Máté Balázs (60., 73., 75.);
Parajdi SK–Székelyudvarhelyi Golimpiákosz 0–4 (0–2), vezették Csiszár F. – Tamási Z., Hegyi H., gólszerzők Tamás Előd (5., 50.), Balázsi Csaba (39., 82.);
Kissolymos–Homoródszentpál 3–0 (2–0), vezették Ráduly I. – Fazakas L., Kiss T., gólszerzők Fazakas László (24.), Csapai Róbert (42., 89.);
Máréfalva–Székelyderzs 1–2 (1–0), vezették Joó R. – Kovács B., Feleki G., gólszerzők Bara András (43.), illetve István Adrián (55.), Török Attila (88.);
Zeteváralja szabadnapos volt.
Labdarúgó 6. Liga, Hargita megye, Udvarhely körzeti bajnokság
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Golimpiákosz | 24 | 24 | 0 | 0 | 138–13 | 72 |
| 2. | Zeteváralja | 24 | 16 | 2 | 6 | 73–39 | 50 |
| 3. | Kissolymos | 24 | 14 | 1 | 9 | 74–65 | 43 |
| 4. | Parajdi SK | 24 | 13 | 2 | 9 | 60–48 | 41 |
| 5. | Oklánd | 24 | 13 | 1 | 10 | 59–67 | 40 |
| 6. | Máréfalva | 24 | 10 | 1 | 13 | 47–61 | 31 |
| 7. | Homoródszentpál | 24 | 10 | 1 | 13 | 50–75 | 31 |
| 8. | Székelyszentlélek | 24 | 9 | 3 | 12 | 55–79 | 30 |
| 9. | Alsósófalva | 24 | 8 | 3 | 13 | 42–60 | 27 |
| 10. | Szentegyháza II. | 23 | 8 | 2 | 13 | 36–47 | 26 |
| 11. | Székelyderzs | 23 | 8 | 1 | 14 | 34–61 | 25 |
| 12. | Homoródszentpéter | 24 | 7 | 2 | 15 | 47–60 | 23 |
| 13. | Kányád | 22 | 4 | 1 | 17 | 26–66 | 13 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!