A Ferencváros szurkolótábora ezúttal méltó partnert kapott, a Trabzonsport elkísérő mintegy 500 fanatikus ugyanis a hazaiakhoz hasonló elszántsággal és erővel bíztatta kedvenceit már a bemelegítés során. "Az a fő, hogy ne féljen a legény!" - üzenték az Egri csillagok egyik klasszikus idézetével koreográfiájukon a hazai ultrák, a játékosok pedig megfogadták tanácsukat, ugyanis rögtön az első értékelhető támadásukból gólt szereztek.
A 11. percben Boli egyedül lépett ki ziccerben, könnyedén gólt szerezhetett volna, de úgy tűnt, szabálytalankodtak vele szemben, az olasz játékvezető sípja azonban általános megrökönyödésre néma maradt. Érthetetlen módon a VAR még csak nem is vizsgálta az esetet, nem úgy öt perccel később, amikor Civic csúnya belépője után jelzett a bírónak, aki az eset megvizsgálása után rögtön kiállította a Ferencváros védőjét.
A piros lap után fölénybe került a Trabzonspor, ekkor Dibusz percei következtek. A válogatott hálóőr két távoli lövést, és egy közeli ziccert is bravúrral hárított. Ez erőt adott a társaknak, akik egy remek kontra végén Traoré révén megint betaláltak, a gól után pedig gyakorlatilag azonnal záporeső zúdult a pályára.
A Trabzonspor fölényben volt, de szépíteni csak Vécsei hajmeresztő hibája miatt tudott, a szünet előtt viszont így is visszaállt a kétgólos különbség, Nguen büntetőből talált be.
A második félidőt - ekkor már újra tiszta égbolt alatt - nagy lendülettel kezdte a szünetben hármat cserélő Trabzonspor, de amikor némi levegőhöz jutott a Ferencváros, Wingo kis híján gólt szerzett, tekerése a felső lécen csattant. A 66. percben Traoré dönthette volna el az összecsapást, ám közeli lövését bravúrral hárította a vendégek hálóőre.
A török bajnok teljesen beszorította a Ferencvárost és a 71. percben egy szép góllal zárkózott fel. A hajrára újra megérkezett az eső és egy pillanatra a levegő is megfagyott, ugyanis a 87. percben úgy tűnt, egyenlítenek a vendégek, de a VAR les miatt közbe szólt, a Groupama Aréna "szinte felrobbant" az örömtől, az ötperces jelzett hosszabbítás után pedig a Himnusz is felcsendült.
Sztanyiszlav Csercseszov együttese jövő csütörtökön a francia AS Monaco otthonában lép pályára.
| 2022. 09. 08. 22:00 | Ferencvárosi TC FTC | Trabzonspor Trabzonspor | 3-2 |
| 2022. 09. 08. 22:00 | Crvena zvezda Crvena zvezda | Monaco Monaco | 0-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Ferencvárosi TC FTC | 1 | 1 | 0 | 0 | 3-2 | 3 |
2 | Monaco Monaco | 1 | 1 | 0 | 0 | 1-0 | 3 |
3 | Trabzonspor Trabzonspor | 1 | 0 | 0 | 1 | 2-3 | 0 |
4 | Crvena zvezda Crvena zvezda | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-1 | 0 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!