Hirdetés

Teniszeredmény a bukaresti derbin, a FCSB rászámolt a Dinamóra

Kovács István döntése fontos szerepet játszott a találkozón
Fotó: Pinti Attila

2021. szeptember 12., 23:17

Megalázó vereséget mért fővárosi riválisára a FCSB, a házigazda piros-kékek vasárnap este 6–0-ra diadalmaskodtak a bukaresti Nemzeti Arénában. A mérkőzést nagyban meghatározta egy vitatható piros lap, amelyet Kovács István mutatott fel Steliano Filipnek az első félidő végén.

2021. szeptember 12., 23:17

A nyári Európa-bajnokság játékvezetői keretébe is beválogatott nagykárolyi sípmester az első félidő nagy részében kézben tartotta a parázs hangulatú derbit, bő félóra alatt egy-egy sárga lapot osztott ki Valentin Crețunak, illetve Cătălin Itunak.

A fővárosi rangadó egy ideig kiegyenlített játékot hozott, de a FCSB a „hazatérő” Claudiu Keșerü kiválóan eltalált szabadrúgásával előnybe került a játékrész derekán.

Hirdetés

A 37. percben következett a mérkőzés kulcspillanata: Steliano Filip túlságosan nagy lendülettel támadta meg a labdát birtokló Valentin Gheorghet, az agresszív belépőt Kovács István azonnali piros lappal „díjazta”.

Bár a Dinamo középpályásának szerelési kísérlete valóban szabálytalannak tűnt, a visszajátszások alapján a kiállítás drasztikus ítéletnek hatott. Az eset után kisebb lökdösődés is kialakult a riválisok játékosai között, Filip pedig olyannyira bepöccent, hogy csak egy stábtag tudta lebirkózni a pályáról.

A vitaható piros után a Dinamo teljesen összeomlott, a FCSB még a szünet előtt további három gólt szerezve döntötte el a meccset: Octavian Popescu, Paulo Vinicius és Andrei Cordea is betalált, utóbbi egy büntetőt értékesített.

A második félidőben tovább nyílt az olló, Valentin Gheorghe lőtte be az ötödiket, majd Ricardo Grigore hozott össze egy öngólt. Az emberhátrányban szenvedő Dinamónak esélye sem volt a szépítésre, a FCSB teniszeredménnyel ütötte ki örök riválisát és ideiglenesen feljött az ötödik helyre. Dario Bonetti alakulata sorozatban az ötödik bajnokiját veszített el, és a 14. helyen maradt.

A vasárnapi játéknap korábbi mérkőzésén a Voluntari 2–1-re Medgyesen a nyolc forduló alatt már a hatodik csatáját elveszítő „gázasokkal” szemben.

Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 8. forduló
Vasárnapi játéknap:
FCSB–Dinamo 6–0 (4–0)
Gólszerzők: Keșerü (26.), Oc. Popescu (43.), Vinicius (45+2.), Cordea (45+7., büntetőből), Gheorghe (55.), Grigore (66., öngól)
Kiállítva: Filip (37.)
FCSB: Vlad – Creţu (Haruț 65.), Miron, Vinicius, Radunovic – Olaru, Cristea (Ov. Popescu 65.), Oc. Popescu (Musi 76.) – Cordea (Stoica 68.), Keșerü (Șut 76.), Gheorghe. Edző: Edward Iordănescu.
Dinamo: Eşanu – Radu, Giafer, Grigore, Amzar – Răuţă, Itu (Crețu 78.), Filip – Sorescu, Torje, Matei (Ivanovszki, a szünetben). Edző: Dario Bonetti.
Vezette: Kovács István (Nagykároly)

Korábban:
Medgyesi Gaz Metan–FC Voluntari 1–2 (0–0)
Gól: Yuri (73.), ill. Rață (58.), Costin (81.)

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz, 8. forduló

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz

Medgyesi Gaz Metan:
Medgyesi Gaz Metan:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!