Továbbra is makulátlan mérleggel áll az élen az erdővidéki együttes, miután vasárnap délután 2–0-ra győzött a Perkői SE ellen. A bardoci gárda tartalékos csapattal játszott, viszont így is sikerült mindvégig uralniuk a találkozót, nem forgott veszélyben a három pont sorsa. Mivel a Baróti VSC szabadnapos volt ezen a játéknapon, így ismét 12 pont a különbség a két klub között.
A harmadik helyet elfoglaló zágoniak szintén remek napot fogtak ki és kiváló teljesítménnyel 4–1-es sikert arattak Nagyajtán, így továbbra is üldözik a BVSC-t. Harcban van a dobogóért Szitabodza is, ők hazai pályán fogadták a maksai együttest, egy pillanatig sem volt kérdés a győztes kiléte, a házigazda 9–0-val küldte haza a vendégeket.
Érvényesült a papírforma a Szentkatolna–Kovásznai SE mérkőzésen is, ahol 1–4-es végeredmény született. A sereghajtó bodzafordulói alakulat ezúttal sem tudott pontot szerezni, öt gólt kapott az árkosiaktól, ezekre eggyel sem tudott válaszolni. Gelence Uzont kiütötte 7–0-ra és Papolc szintén erődemonstrációt tartott Csernáton ellen (6–1).
Hét forduló maradt hátra a 2023–2024-es idényből, a Bardoci Príma pedig négy győzelemmel matematikailag is bebiztosíthatja első helyét és megnyerheti a 4. Ligát.
| 2024. 05. 12. 18:00 | Szitabodza Szitabodza | Maksai SE Maksai SE | 9-0 |
| 2024. 05. 12. 18:00 | Szentkatolnai SE Szentkatolnai SE | Kovásznai SE Kovásznai SE | 1-4 |
| 2024. 05. 12. 18:00 | Nagyajta Nagyajta | Zágon Zágon | 1-4 |
| 2024. 05. 12. 18:00 | Bardoci Príma Bardoci Príma | Perkői SE Perkői SE | 2-0 |
| 2024. 05. 12. 18:00 | Bodzafordulói SE Bodzafordulói SE | Árkosi SE Árkosi SE | 0-5 |
| 2024. 05. 12. 18:00 | Gelencei SE Gelencei SE | Uzoni SE Uzoni SE | 7-0 |
| 2024. 05. 12. 18:00 | Papolc Papolc | Csernáton Csernáton | 6-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bardoci Príma Bardoci Príma | 21 | 21 | 0 | 0 | 101-15 | 63 |
2 | Barót VSC BVSC | 20 | 17 | 0 | 3 | 99-17 | 51 |
3 | Zágon Zágon | 22 | 16 | 0 | 6 | 74-24 | 48 |
4 | Szitabodza Szitabodza | 22 | 15 | 2 | 5 | 82-36 | 47 |
5 | Kovásznai SE Kovásznai SE | 21 | 15 | 1 | 5 | 77-25 | 46 |
6 | Árkosi SE Árkosi SE | 20 | 12 | 3 | 5 | 76-32 | 39 |
7 | Perkői SE Perkői SE | 21 | 11 | 3 | 7 | 54-32 | 36 |
8 | Nagyajta Nagyajta | 22 | 7 | 4 | 11 | 32-53 | 25 |
9 | Gelencei SE Gelencei SE | 19 | 7 | 3 | 9 | 32-49 | 24 |
10 | Papolc Papolc | 21 | 5 | 3 | 13 | 38-69 | 18 |
11 | Maksai SE Maksai SE | 22 | 5 | 3 | 14 | 27-89 | 18 |
12 | Csernáton Csernáton | 22 | 4 | 4 | 14 | 31-87 | 16 |
13 | Szentkatolnai SE Szentkatolnai SE | 21 | 2 | 5 | 14 | 19-76 | 11 |
14 | Uzoni SE Uzoni SE | 21 | 2 | 2 | 17 | 29-92 | 8 |
15 | Bodzafordulói SE Bodzafordulói SE | 21 | 2 | 1 | 18 | 15-90 | 7 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!