Hirdetés

Tandia marad a Sepsi OSK-nál

Megállapodtak a felek. A háromszékieknél fejezi be a szezont a Sepsi OSK gólzsákja. Archív
Fotó: Beliczay László

2019. január 08., 19:50

Miután több hazai klubbal, valamint külföldi csapatokkal is hírbe hozták, végérvényesen eldőlt, hogy Ibrahima Tandia továbbra is a piros-fehéreknél folytatja. A francia-mali légiós újabb egy évre szóló megállapodást kötött a háromszékiekkel, ami azt jelenti, hogy 2020 júniusáig az Eugen Neagoe által irányított Sepsi OSK játékosa marad.

2019. január 08., 19:50

Jó hírt kaptak a szentgyörgyi szurkolók, akik már régóta várták a „Tandia-sztori” lezárását, abban bízva, hogy az őszi idényben kirobbanó formában játszó Ibrahima Tandia nem igazol más csapathoz, hanem továbbra is piros-fehér színekben láthatják majd pályára lépni.

Bokor János, a Sepsi OSK sportigazgatója megkeresésünkre beszámolt arról, hogy valóban sikerült pontot tenni a történet végére, és Tandiaval megegyeztek abban, hogy az idén nyáron lejáró szerződését újabb egy évvel meghosszabbítják.

{K1}

Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a téli átigazolási időszakban semmiképpen nem válnak meg a csapat legtöbb találatát jegyző támadójától,

de amennyiben a bajnokság befejeztével kérője akad, hajlandók tárgyalni a feltételekről, amelyek között a francia csatár távozhat a piros-fehérektől.

„Ahogy megígértük a szurkolóinknak, mindent megtettünk annak érdekében, hogy Tandia maradjon. És most már kijelenthetem: igen, Tandia marad. Volt már előzőleg is egy egyezségünk vele, hogy lesz egy új szerződése, és ezt most hivatalosítottuk, mert már nagyon véget akartunk vetni a különböző mendemondáknak.

Minden szempontból megerősítettük a szerződését, hogy ne tudják egykönnyen elvinni tőlünk, azonban mi is felállítottunk néhány követelményt a teljesítményét illetően. Tehát figyelembe vettük az igényeit, de mi is szabtunk feltételeket.

Viszont ha a nyáron komoly ajánlatot kapunk érte, hajlandók vagyunk tárgyalni bárkivel, hiszen minden játékosnak megvan az ára. Most azonban erről szó sem lehet, mert a célunk a felsőházi rájátszásba jutni. Ezért is erősítettük meg a megállapodásunkat Tandiával, hogy csak ez legyen a fejében, a játékra koncentráljon, és ne szédítse senki ilyen-olyan ajánlatokkal” – nyilatkozta a Sepsi OSK sportigazgatója.

Hirdetés

Bokor János azt is megelőlegezte, hogy hamarosan új igazolásokról is be fognak tudni számolni, de egyelőre még nem kívánta őket nevesíteni. Annyit viszont elárult, hogy intenzív tárgyalásokat folytatnak, és egy-két napon belül erre vonatkozó bejelentések várhatók.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!