Fagyos és kissé havas pályán rendezték meg a péntek esti sepsiszentgyörgyi mérkőzést, amely előtt a szervezők nagy erőfeszítéseket tettek, hogy játékra alkalmassá tegyék a játéktért.
Az elején többet kezdeményeztek a vendégek, majd a Sepsi OSK is veszélyesebben kezdett játszani, de az első félidő folyamán egyik oldalon sem alakult ki komoly gólszerzési lehetőség.
Eseményekben jóval gazdagabb volt a második játékrész. Rögtön a szünet után a hazaiaknál
a csapatkapitány, Ousmane Viera megmenekült a kiállítástól, miután durván szabálytalankodott Ianis Hagival szemben.
Ezután kétszer is vezetéshez juthatott volna a Sepsi OSK, de
előbb Adrian Rus a kapufát találta el, majd Tandia kihagyta a Florin Ștefan által kiharcolt tizenegyest.
A végéig uralta a játékot Eugen Neagoe együttese, de hiába, mert már nem tudott nagy helyzetet kialakítani.
Ezzel a döntetlennel továbbra sem biztos a Sepsi OSK felsőházi rájátszásba jutása. Az alapszakasz következő hét végi, utolsó fordulójában a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári CFR otthonában játszanak.
Ezt megelőzően szerdán 20 órától hazai pályán már megmérkőznek a bajnokság éllovasával a Román Kupa negyeddöntőjében.
Labdarúgás, 1. Liga, alapszakasz, 25. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FC Viitorul 0–0
Sepsi OSK: Fejér – De Moura, Viera, Jovanovic, Omar – Rus, Karnickij (Vașvari, 58.), Mensah (Sato, 82.), Velev, Ștefan – Tandia
Viitorul: Cojocaru – Mladen, Țîru, Ghiță, De Nooijer – Artean (Achim, 69.), T. Băluță, Iacob (Rivaldinho, 80.), Vînă, I. Hagi – Houri (Calcan, 70.)
Vezette: Marcel Bîrsan, Mircea Grigoriu, Mihai Marica
További mérkőzések:
Szombat:
17.00 Astra Giurgiu–Nagyszebeni Hermannstadt
20.00 Jászvásári Poli–Kolozsvári CFR
Vasárnap:
14.00 Dunărea Călărași–Bukaresti Dinamo
17.00 FC Botoșani–Medgyesi Gaz Metan
20.00 Bukaresti FCSB–CSU Craiova
Hétfő:
20.00 Concordia Chiajna–FC Voluntari
Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 9 | 2 | 39–16 | 54 |
2. | FCSB | 26 | 14 | 7 | 5 | 49–29 | 49 |
3. | Universitatea Craiova | 26 | 13 | 6 | 7 | 43–24 | 45 |
4. | Astra Giurgiu | 26 | 11 | 9 | 6 | 36–23 | 42 |
5. | FC Viitorul | 26 | 11 | 5 | 10 | 26–27 | 38 |
6. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 10 | 7 | 9 | 32–25 | 37 |
7. | FC Botoșani | 26 | 9 | 9 | 8 | 31–33 | 36 |
8. | Jászvásári Poli CSM | 26 | 10 | 4 | 12 | 28–38 | 34 |
9. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 9 | 5 | 12 | 25–28 | 32 |
10. | Bukaresti Dinamo | 26 | 8 | 8 | 10 | 29–37 | 32 |
11. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 7 | 10 | 9 | 25–32 | 31 |
12. | Dunărea Călărași | 26 | 4 | 12 | 10 | 16–25 | 24 |
13. | FC Voluntari | 26 | 4 | 9 | 13 | 30–46 | 21 |
14. | Concordia Chiajna | 26 | 4 | 6 | 16 | 19–45 | 18 |
Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.
A Román Jégkorongszövetség (FRHG) Csíkszeredában tartott vezetőségi ülésén elfogadták a szezon szabályzatait, és döntöttek a Szuperkupa helyszínéről is: szeptember 3-án Gyergyóremetén, az új aréna avatójával rajtol a jégkorongidény.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!