Hirdetés

Támadó focit ígér az FCSB ellen a Sepsi OSK edzője

Bátor játékkal megszerezhetik a három pontot
Fotó: Pinti Attila

2024. szeptember 29., 12:15

Az eddigi legnehezebb próbatétel következik a bajnokságban a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat számára, vasárnap este a bajnok FCSB ellen kell helytálljanak. Valentin Suciu, a háromszékiek edzője úgy véli, bátor játékkal megszerezhetik a három pontot.

2024. szeptember 29., 12:15

Egyik csapat sem remekel a Szuperliga idei szezonjában, az eddigi tíz fordulót követően a mezőny második felében foglalnak helyet.

A Sepsi OSK már öt vereségnél tart, és bár az edzőcserét követően megszakította a rossz sorozatát, az előző játéknapon ismét kikapott a Konstancai Farul vendégeként, így

nagy szüksége lenne a győzelemre ahhoz, hogy ne szakadjon le még jobban az élmezőnytől.

Az egy meccsel kevesebbet játszott FCSB mindössze két győzelmet szerzett a bajnokságban, de mentségére szólhat az, hogy az európai kupasorozatokban kiváló eredményeket ért el, és

hazai sikerrel kezdte menetelését az Európa Liga főtábláján, csütörtökön 4–1-re verte a lett RFS gárdáját.

Hirdetés

A vasárnap esti sepsiszentgyörgyi mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón Valentin Suciu, a Sepsi OSK vezetőedzője kiemelte a fővárosiak teljesítményét és gratulált nekik ehhez az eredményhez. „Kemény dió lesz, láttuk, hogy milyen jó csapatot alkotnak.

Látványos focival nyertek és nagy önbizalommal érkeznek.

Bő a keretük, két csapatot is össze tudnak állítani, így nem jelent gondot számukra, hogy már csütörtökön is játszottak. De ez nem jelenti azt, hogy már a zsebükben érezhetik a pontokat” – fogalmazott a szakember.

Valentin Suciu: „nagyon jól dolgoztunk a héten, helyre tettük a játék néhány aspektusát, és várom, hogy az eredmény is ezt igazolja” •  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Valentin Suciu: „nagyon jól dolgoztunk a héten, helyre tettük a játék néhány aspektusát, és várom, hogy az eredmény is ezt igazolja”
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Valentin Suciu elmondta, kielemezték őket, és megpróbálják megtalálni a gyenge pontjukat, mert az erősségüket mindenki látta, támadásban nagyon veszélyesek.

Emiatt azonban nem fognak beállni védekezni, hanem támadni akarnak, helyzeteket kialakítani és gólokat lőni.

„Nagyon jól dolgoztunk a héten, helyre tettük a játék néhány aspektusát, és várom, hogy az eredmény is ezt igazolja. Reméljük, hogy megbirkózunk a feladattal és meg tudjuk valósítani az elképzeléseinket. Nagyon sokat jelentene a három pont számunkra, biztos vagyok benne, hogy képesek vagyunk megszerezni.

Erre megvan a kapacitásunk, azonban erősebb csapategységre és bátrabb játékra lesz szükség”

– jegyezte meg Valentin Suciu.

A Sepsi OSK edzője elárulta, hogy vannak keretgondjaik, a Farul elleni találkozó után Bogdan Oteliță hosszabb időre lesérült, Gabriel Debeljuh pedig fájtatja a térdét, és kérdéses a játéka.

De az őket helyettesítő játékosoknak itt a lehetőség, hogy bizonyítsanak és bízom benne, hogy fognak is”

– tette hozzá.

Nagy szükségük lenne a győzelemre •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Nagy szükségük lenne a győzelemre
Fotó: Pinti Attila

A háromszéki klubhoz nemrég érkezett Denis Haruț optimistán várja a volt együttese elleni mérkőzést. Elmondása szerint gyorsan beilleszkedett, nagyon jól fogadták a társai, a többségüket már korábbról ismerte.

„Remélem, hogy érvényre tudjuk juttatni a játékunkat és végül győzünk, ehhez azonban a legjobb tudásunk szerint kell teljesítenünk.

A rossz eredmények után bizonyítani akarjuk, hogy ennél több van a csapatban és ismét az élmezőnyhöz szeretnénk tartozni”

– közölte a Sepsi OSK hátvédje.

A Sepsi OSK és az FCSB összecsapását vasárnap 21 óra 30 perctől rendezik, élőben közvetíti a Digi Sport 1 és a Prima Sport 1 televíziós csatorna. A találkozót Andrei Moroiță vezeti, a partjelzők Sebastian Gheorghe és Marius Badea lesznek, míg a VAR-szobában Cătălin Popa és Adrian Cojocaru ül majd.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 11. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári U Kolozsvári U
11
6
4
1
16-6
22
2
Universitatea Craiova U Craiova
11
5
4
2
19-10
19
3
Galaci Oțelul Oțelul
10
4
6
0
10-4
18
4
Petrolul Ploiești Petrolul
11
4
6
1
12-8
18
5
Bukaresti Dinamo Dinamo
11
4
5
2
20-14
17
6
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
10
4
3
3
19-14
15
7
Jászvásári Poli Jászvásár
11
4
2
5
11-15
14
8
FC Hermannstadt Hermannstadt
11
3
4
4
16-16
13
9
FCSB FCSB
10
3
4
3
12-13
13
10
Bukaresti Rapid Rapid
11
2
7
2
12-13
13
11
Aradi UTA UTA
11
2
6
3
10-12
12
12
Konstancai Farul Farul
11
3
3
5
11-14
12
13
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
11
3
2
6
11-15
11
14
Unirea Slobozia Slobozia
11
3
2
6
9-16
11
15
Gloria Buzău Gloria
11
2
4
5
11-20
10
16
FC Botoșani Botoșani
10
2
2
6
10-19
8
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

A székely derbi után jön a téli szünet, január közepén folytatódik a Szuperliga

December 21-én zárul az idei bajnoki program, január 15-én pedig már folytatódik a Szuperliga. A Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egymás ellen búcsúzik az évtől, az újrakezdéskor a háromszékiek idegenben, a csíkiak otthon játszanak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!