Gyergyószentmiklóson több mint 150 gyermek focizik rendszeresen, és remélik, hogy ez a szám folyamatosan nőni fog – hangzott el a labdarúgók ünnepének megnyitóján. Az esemény egyik célja is ez, hogy legyen egy közösség, amihez jó tartozni. Szombaton és vasárnap a lelátó és a gyep is benépesült.
„A foci tanított meg, arra, hogy türelmes legyek, figyeljek a csapattársamra, próbáljam meg kitalálni az ő gondolatait is. A közös cél összefogást, és ez közös sikereket, győzelmeket hozott. Az összefogás pedig megkönnyítette a vereségek felemelt fejjel való elviselését. Ha nem sportoltam volna, biztos rosszabb lennék, mint amilyen vagyok” – szóltak Portik-Hegyi Kelemen plébános szavai, aki maga is sokáig aktív sportoló volt, 49 évesen még igazolt labdarúgóként szerepelt mérkőzéseken.
Az emlékezés, a régi szép idők, sikerek felidézése jelenti a Gyergyói Fociünnep egyik évről évre megismétlődő és várt sajátosságát.
Itt volt ismét például Publik Antal, a Jövő ‘70-es évekbeli csapatának edzője, játékosa. Elérzékenyülten fogadta az akkori játékosai köszöntését. Habár vaskezűnek tartották, még mindig látható a tisztelet a ma már szintén nyugdíjaskorú öregfiúk részéről.
„Mindig szívem csücske volt Gyergyószentmiklós, ahol igazából edzővé váltam” – fogalmazott Publik Antal, aki miután labdarúgóként és jégkorongozóként is román válogatottságig vitte, 1970 januárjától három éven át vezette a Gyergyói Jövő csapatát. Az első évben megmentette a kieséstől, aztán a 7., végül az 5. helyre ért el a C-ligában az akkori Jövő.
„Ekkor odamentem a vezetőséghez, akikkel mindig nagyon jó volt a viszonyom, és elmondtam, ennek a csapatnak már kevés a C liga, megérett a B ligára.
– emlékezi vissza Publik Antal. Vaskezű edző és csapattársként jó barát – jellemezte egy egykori játékosa.
Az emlékezés persze nem csak a fehér asztalon és a lelátón zajlott, az öregfiúk a pályán is igyekeztek felidézni, hogy milyen is volt egykori aktív játékos pályafutásuk. Az esemény sikerét jelzi, hogy elegendő számú veterán focista összegyűlt ahhoz, hogy egy teljes pályán zajló mérkőzést tudjanak vívni. A „kékek” 5–1-re nyertek Csapár Tibor három találatával, valamint Portik Nándor és Balázs Árpád góljaival. A „fehérek” találatát Gál Ervin szerezte.
A színvonal és sebesség nem érhette el már azt, ami húsz, harminc vagy még több éve volt, de a lelkesedés, és a játék szeretete semmit sem változott. Megérdemelték a tapsot.
Több száz néző foglalt helyet a lelátón a másik szombati gálameccsen, ahol a jelenlegi Jövő FC a klubvezetők, edzők csapatával csapott össze. Viccesen azt is mondhatnánk, a mai gyermekek kíméletesek voltak, nem akarták megszégyeníteni a „feletteseket”, korrekt 4–4-es döntetlen született.
A mai Jövő góljaiból kettőt Czimbalmas Áron lőtt, egy-egy pedig Răzvan Hofman és Flavius Cioata nevéhez fűződik. A vezetők csapatából az erre az alkalomra „átigazolt” Ilyés Károly, a Rákospalotai REAC utánpótlásedzője duplázott, mellette pedig Nagy Zsolt és Berecz Norbert találtak be.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!