Hirdetés

Takaréklángon játszott a CFR, megégette magát

Lovro Cvek gólja kevésnek bizonyult a győzelemhez. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907 CLUJ-NAPOCA

2022. december 11., 19:42

A Kolozsvári CFR addig erőltette a támadásait, amíg gólt nem szerzett, utána viszont mást sem tett, mint tartotta az eredményt, és végül ez lett a veszte.

2022. december 11., 19:42

A gyenge formában lévő, nemrég edzőváltáson átesett FC Botoșani vendége volt vasárnap a CFR a labdarúgó Szuperliga 20. fordulójában.

Hirdetés

A mérkőzés első huszonöt percében a kolozsvári együttes remekelt támadásban, több nagy lehetőséget is kihagyott, Bîrligeát és Jangát a hazai kapus akadályozta meg a gólszerzésben, Cvek pedig a felső lécet találta el.

A vezetést aztán mégis megszerezték, Manea beadására Cvek érkezett, a horvát légiós pedig védhetetlenül fejelt a hálóba.

Ezután kezdett éledezni a házigazda, a szünetig azonban helyzetig nem tudott eljutni.

A folytatásban többet próbálkozott a Botoșani, de igazán veszélyes ezúttal sem volt a kapura, a CFR pedig túlságosan is ráült az eredményre, de magabiztosan tartotta az előnyt.

Negyedórával a vége előtt megvolt az esélye az egyenlítésre a hazai csapatnak, Pinson azonban nem találta el a kaput. Malele a hajrában megnyerhette volna a meccset a vendégeknek, de a lövése nem volt túl erős,

a hosszabbításban pedig a moldvaiak kiegyenlítettek, Roman II lövését Scuffet még védte, de a lábai között átjutott a labda, és a gólvonalról Dragu bepasszolta.

A döntetlennel a CFR elszalasztotta a lehetőségét, hogy egy pontra felzárkózzon az éllovas Konstancai Farul mögé, amely szombaton nagy verést kapott Nagyszebenben. A kolozsváriakra csütörtökön 20 órától idegenbeli rangadó vár, ekkor pótolják be az FCSB elleni elmaradt összecsapást.

Labdarúgó Szuperliga, 20. forduló:

FC Botoșani–Kolozsvári CFR 1–1 (0–1).

Gólszerzők: Dragu (90+1.), illetve Cvek (28.).
Botoșani: Pap – Patache (Sno, 80.), Sadiku, Șeroni, Țigănașu – Zabou (Roman I, 82.), Dican, Ivanov (Tîrcoveanu, 59.) – Camara (Dragu, 21.), Mailat (Pinson, 59.), Roman II. Edző: Flavius Stoican.
CFR: Scuffet – Manea, Kolinger (Yuri, 46.), Burcă, Camora – Cvek, Boateng, Deac (Malele, 80.) – Roger (Hoban, 89.), Janga (Yeboah, 62.), Bîrligea (Petrila, 89.). Edző: Dan Petrescu.

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz, 20. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Konstancai Farul Farul
20
13
5
2
41-18
44
2
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
20
14
2
4
34-18
44
3
Bukaresti Rapid Rapid
20
11
4
5
26-18
37
4
FCSB FCSB
20
10
5
5
35-25
35
5
Universitatea Craiova U Craiova
20
10
5
5
24-21
35
6
FC Hermannstadt Hermannstadt
20
8
6
6
25-20
30
7
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
20
8
5
7
33-16
29
8
Petrolul Ploiești Petrolul
20
9
2
9
20-23
29
9
FC Voluntari Voluntari
20
6
7
7
18-19
25
10
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
20
6
4
10
20-23
22
11
FC Argeș Pitești FC Argeș
20
6
4
10
15-28
22
12
Chindia Târgoviște Chindia
20
5
6
9
22-27
21
13
FC Botoșani Botoșani
20
4
9
7
17-33
21
14
Kolozsvári U Kolozsvári U
20
4
7
9
13-21
19
15
Aradi UTA UTA
20
4
6
10
17-28
18
16
CS Mioveni Mioveni
20
1
5
14
11-33
8
FC Hermannstadt:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!