Öt napot töltöttek a fiatalok az idei táborban, ahol a Jövő FC 13-14 éves korosztálya napi három edzésen dolgozott azért, hogy felkészült csapatként vághasson neki a bajnokságnak.
A kora reggeli edzésen a szaladás és a fizikai alapozás kapta a hangsúlyt, majd délelőtt, illetve késő délután a Berecz Norbert és Rokaly Attila edzők, valamint Portik Csaba kapusedző által összeállított labdás tréningeken gyakorolták a futball legfontosabb elemeit.
A tizenhét résztvevő számára igencsak fontos az edzőtábor. Ahogy az már az előző években is bebizonyosodott, az ilyen jellegű felkészülési forma jó eredményekhez vezethet.
Mint Berecz Norbert edző elmondta, a legjobb, hogy ez idő alatt nem vonja el a gyerekek figyelmét a hétköznapok egyéb teendője, a televízió. Egy héten át a nap minden szakában kizárólag a labdarúgással foglalkozhattak.
Az ifik számára októberben rajtol az idény, céljuk pedig bejutni a Román Labdarúgó-szövetség által kezdeményezett országos bajnokságba.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!