Csütörtöktől szombatig napi egy mérkőzést rendeznek a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának ötödik fordulójában. Resicabányáról indítják ezt a játéknapot, Mioveni-ben zárul, az FK Csíkszereda összecsapásával.
Az eredmények alakulásával akár az is meglehet, hogy a székelyföldiek szombaton délután ünnepelhetnek, matematikailag elérhetik a Szuperligába való feljutást.
A versenykiírás szerint az első két helyezett egyenes ágon belépik az élvonalba. Miután a Bukaresti Steauának nincs joga a feljutásra, így ő ebből a játékból kiesik.
Jelen állás szerint a Resicabányai CSM és az FK Csíkszereda között tizenhárom pont a különbség. Amennyiben előbbiek az ötödik forduló nyitómeccsén, azaz csütörtök 17 óra 30 perctől hazai pályán a Steauától vereséget szenvednek, akkor megnyitják az élvonal kapuját a székelyföldieknek.
Ebben az esetben ugyanis, ha behúzza az FC Argeș-el szembeni, szombaton 12 óra 30 perctől kezdődő idegenbeli találkozóját az Ilyés Róbert által irányított együttes, akkor előnye behozhatatlan lesz a resicabányaiakkal szemben,
így biztosan a feljutást jelentő két helyek egyikén zárja a 2. Liga play-offját.
Öt fordulóval a rájátszás vége előtt ez szép teljesítmény, egyben a szurkolóiknak szép húsvéti ajándék lenne.
| 2025. 04. 17. 17:30 | Resicabányai CSM Resica | Bukaresti Steaua Steaua | 0-2 |
| 2025. 04. 18. 11:00 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | FC Voluntari Voluntari | 0-0 |
| 2025. 04. 19. 12:30 | FC Argeș Pitești FC Argeș | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 3-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 5 | 2 | 2 | 1 | 4-4 | 52 |
2 | Bukaresti Steaua Steaua | 5 | 3 | 1 | 1 | 9-5 | 51 |
3 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 5 | 4 | 1 | 0 | 7-1 | 47 |
4 | Resicabányai CSM Resica | 5 | 1 | 2 | 2 | 6-5 | 39 |
5 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 5 | 0 | 1 | 4 | 1-9 | 39 |
6 | FC Voluntari Voluntari | 5 | 0 | 3 | 2 | 3-6 | 36 |
Mindössze a mérkőzés elején vezetett, utána viszont végig hátrányban játszott a román férfi kézilabda-válogatott, és hat góllal kikapott Portugáliától az Európa-bajnokság nyitányán.
Több mint egy hónapja Csíkszeredában játszik a Sportklub decemberi nagy fogása, az 519 NHL-mérkőzéssel rendelkező Nicholas Ritchie. A rutinos támadót beilleszkedésről, a csapatról, a ligáról és a friss eltiltásáról kérdeztük.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!