A klub közösségi oldalán megjelent bejegyzésben kiemelik, hogy június 14-én, szerdán elkezdődik a felkészülés az új szezonra. A csapat négy napot Sepsiszentgyörgyön készül, majd június 18-án, vasárnap az osztrák Bad Tatzmannsdorfba (Tarcsafürdő) utazik.
A Szuperliga előző idényében hatodik helyen végzett csapat programjában három felkészülési meccs is szerepel Ausztriában:
jövő szerdán, június 21-én a magyar bajnok Ferencvárosi Torna Clubbal, június 29-én a bolgár ezüstérmes CSZKA Szófiával találkozik.
Egy találkozóról még folynak az egyeztetések.
A felkészülés a frissen kinevezett Liviu Ciobotariu vezetőedző irányításával zajlik, másodedzőként Adrian Iordache és Kulcsár László, kapusedzőként Cornel Cernea, erőnléti edzőként pedig Lucian Păun segítik a munkáját.
„A célkitűzésünk a következő idényben a felsőházi rájátszásba jutás, majd ha ezt megvalósítottuk, akkor tervezhetünk tovább.
– áll a közlemény végén Diószegi László, a Sepsi OSK elnökének nyilatkozata.
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!