Hirdetés

Hiába javult fel a Sepsi OSK játéka, ezúttal sem szerzett pontot a tengerparton (videóval)

Kétgólos előnybe került a Farul, a Sepsi nem tudta utolérni
Fotó: Pinti Attila

2023. március 19., 18:38

Elkezdődött a Konstancai Farul és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK számára is a felsőházi rájátszás a labdarúgó Szuperligában, vasárnap délután nagyon élvezetes, helyzetekben gazdag meccset játszottak egymással, a pontok a tengerparton maradtak.

2023. március 19., 18:38

Cristiano Bergodi több helyen is változtatott a Sepsi kezdőjén az FCU Craiova ellen megnyert meccset követően, a védelemben Ninaj kezdett, középpályára Păun helyett bekerült Papa, míg a támadósorban Tudorie és Rondon kapott bizalmat.

A csapat pedig teljesen más arcát mutatta a tengerparton, mint három héttel ezelőtt az alapszakaszban (amikor nagyon simán kapott ki 2–0-ra), a mérkőzés elején bátor, kombinatív játékával többször veszélyeztette az éllovas kapuját, míg a hazaiaktól főleg Alibec okozott gondott a háromszékiek védőinek.

Hirdetés

Egy középpályán elveszített labdából született a meccs első nagy helyzete, Aganovic csapott le rá, és bő húsz méterről kapura emelt, a labda a keresztlécről pattant vissza a mezőnybe.

A félidő közepén Mazilu szép megmozdulás után adott dolgot Niczulynak, aki két perccel már verve volt Grameni 16 méterről leadott lövésénél, a Farul fiatal játékosa mesterien tekert a Sepsi kapujába. A gól megfogta a Sepsit, nem sokkal később Alibec került ziccerbe, de lövését védte Niczuly.

A háromszékiek próbáltak magasan, már a Farul tizenhatosa előtt labdát szerezni, de a dinamikusan focizó Farult nem tudták zavarba hozni.

A szünet előtt szinte összejött az egyenlítés, szerencsésen került Tudoriéhez a labda, ám nagyszerű helyzetből nem tudta eltalálni a Farul kapuját – hatalmas lehetőség volt.

Ami kimaradt túlfelől, az rögtön bement a másik oldalon, a szünetet követően növelte előnyét a Farul, Mazilu közelről kapásból lőtt a kapuba. A február végi meccshez képest nem zuhant össze a Sepsi, és a több nagy ziccert elpuskázott Tudorie révén visszajött a meccsbe, az 59. percben Ștefănescu passzát követően fordult le védőjéről és lőtt a bal alsóba.

Cristiano Bergodi kettős cserével frissítette fel csapatát, érkezett Safranko és Păun, játékukon pedig érződött, hogy megfoghatják a Farult. A fiúk próbálkoztak, ám lövéseiket rendre blokkolta a hazai csapat, amely a cseréket követően sokkal defenzívebb felállásba állt.

A hajárban az egyenlítés előbb Tudorie, majd Ștefănescu lábában volt, ám Aioani rendre helyén volt, míg túloldalt Alibec zárhatta volna le a meccset, de nem volt eléggé pontos.

Kovács István játékvezető három percet hosszabbított, újabb lehetőséget nem jegyezhettünk fel, a Farul 2–1-re legyőzte a Sepsit és három ponttal vezet a felsőházban. Ez volt Gheorghe Hagi 300. meccse vezetőedzőként a román élvonalban, a 31. szakvezető, aki elérte ezt a számot.

A Sepsi legközelebb két hét múlva, április 1-én játszik, az FCSB-t fogadja.

Labdarúgó Szuperliga, felsőházi rájátszás, 1. forduló
Konstancai Farul–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 2–1 (1–0)
gólszerzők Grameni (29.), Mazilu (47.), illetve Tudorie (59.)
Farul: Aioani – Kiki, Larie, Artean, Borza (Gustavo Marins, 82.) – T. Băluţă, D. Nedelcu (Sîrbu, 46.), Grameni (Casap, 77.) – Mazilu (Doukoure, 73.), Alibec, L. Munteanu (Mateus, 73.). Vezetőedző: Gheorghe Hagi.
Sepsi: Niczuly – Dimitrov, D. Ciobotariu, Ninaj, A. Dumitrescu – Aganovic, J. Rodriguez (Păun, 66.), Papa, M. Ştefănescu – Tudorie, Rondon (Safranko, 66.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi.

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, rájátszás, felsőház, 1. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, rájátszás, felsőház

Konstancai Farul:
Kolozsvári CFR:
FCSB:
Universitatea Craiova:
Bukaresti Rapid:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Spekulatív hangnem az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK kapcsán

Nehéz időszakon van túl az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK – legalábbis, ha a román sportmédiában megjelent cikkeket nézzük. Több portál is foglalkozott a magyarországi választások rájuk vonatkozó következményeivel. Mi tisztáztunk sok kérdést.

Burcă kíméletlenül kiosztotta csapatát, a nagyváradiak a játékvezetőt kritizálták

Megszakadt a Sepsi OSK hosszú veretlenségi sorozata a labdarúgó 2. Ligában, de nemcsak az eredmény kavart hullámokat: a lefújás után kemény szavak hangzottak el mindkét oldalon, az edzők nem fogták vissza magukat.

Székelyhon

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?

Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.

`
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Krónika

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették

Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Egyetlen büntető döntött a kolozsvári rangadón, botlott az éllovas

Szoros csatát hozott a kolozsvári derbi, amelyet a CFR egy büntetőből szerzett góllal nyert meg. A sikerrel felzárkózott az élmezőnyhöz, miközben az éllovas helyzete is meginghat a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában.

Ilyés Róbert bátrabb játékot várt volna csapatától

Egy pontot szerzett a nagyszebeni kiszállásán az FK Csíkszereda, ami akár még sokat is érhet a végelszámolásnál. Ilyés Róbert vezetőedző az eredménnyel elégedett, a mutatott játékkal viszont már kevésbé.

Spekulatív hangnem az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK kapcsán

Nehéz időszakon van túl az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK – legalábbis, ha a román sportmédiában megjelent cikkeket nézzük. Több portál is foglalkozott a magyarországi választások rájuk vonatkozó következményeivel. Mi tisztáztunk sok kérdést.

A májálisozást az FK Csíkszereda–FCSB meccsel lehet lezárni

Elkészítettek a labdarúgó Szuperliga 7. fordulójának menetrendjét. Ez május 1-jén kezdődik, rögtön az alsóházi FK Csíkszereda–FCSB összecsapással.

Kissé fellélegezhet a nagyszebeni csapat a csíkiak elleni meccs előtt

Komoly anyagi gondokkal küszködik az FC Hermannstadt, a játékosoknak több havi fizetéssel tartoznak, ketten emiatt távoztak a csapattól. A vezetőség viszont gyorsan lépett, így kissé lenyugodtak a kedélyek az FK Csíkszereda elleni kiesési rangadó előtt.

Olcsó lett a rasszizmus: vékony büntetést kaptak cigányozásért

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága meglehetősen enyhe szankciót szabott ki a vasárnap esti Universitatea Craiova–Rapid közti, 1–0-ban végződött találkozón kihelyezett rasszista transzparensek miatt.

Újabb lépést tehet az FK Csíkszereda a bennmaradás felé

Folytatódik a bennmaradásért folytatott harc: az FK Csíkszereda pénteken Nagyszebenben lép pályára a Szuperliga alsóházi rájátszásában, ahol egy győzelem hatalmas lépést jelentene az élvonalbeli tagság megőrzése felé.

Másfél hónap után lelépett az FCSB edzője

Nagyon rövid ideig tartott Mirel Rădoi mandátuma az FCSB élén, a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában érdekelt bajnoki címvédő ismét vezetőedző nélkül maradt.

Veszélybe került két élvonalbeli klub európai szereplése

Első körben nem kapott UEFA-licencet a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában érdekelt Bukaresti Rapid és az FC Argeș, de a döntés még nem végleges. Mindkét klub fellebbez, és jó eséllyel rendezheti a helyzetet az április végi határidőig.

A nyilatkozatokra is maradt az érzelmekből: így látták az edzők a csíki thrillert

Feszült hangulat és vitatott jelenetek jellemezték a szombat délutáni FK Csíkszereda–Unirea Slobozia labdarúgó-mérkőzés végét. A lefújás után a hazaiak a játékosok hozzáállását dicsérték, míg a vendégek a VAR-döntéseket kérdőjelezték meg.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!