Kiválóan indult a Kolozsvári CFR elleni hétfő esti hazai mérkőzés a Sepsi OSK számára, amely a 10. percben előnybe került Tamás Márk fejesgóljával. A vendégek azonban a szünethez közeledve alig öt percen belül megfordították az eredményt. A folytatásban küzdésből jelesre vizsgázott Cristiano Bergodi együttese, Pavol Safranko találatával kiegyenlített, a győzelmet viszont már nem tudta megszerezni.
Muszáj volt pozitív eredményt elérnünk, jó lett volna győzni, de két pontos előnyünk van és megyünk az FCSB-hez” – fogalmazott a mérkőzés után az olasz vezetőedző. Cristiano Bergodi hozzátette, mégis a CFR-rel játszottak, amely már öt éve uralja a bajnokságot Romániában.
„Nagyon tetszett a fiúk hozzáállása és elkötelezettsége, hogy megpróbáljanak nyerni” – jegyezte meg.
A Sepsi OSK középpályása, Cosmin Matei elégedetten nyilatkozott, szerinte optimistán várhatják az zárófordulót. „Tekintettel arra, hogy sikerült visszajönnünk a meccsbe, azt hiszem, ez az eredmény reményt ad nekünk a végéig.
– mutatott rá Cosmin Matei.
Andres Dumitrescu közölte, két pont az előnyük a felsőházi rájátszásért zajló küzdelemben, a saját kezükben van a sorsuk. „Jól kezdtünk, de volt egy rossz pillanatunk, amikor egyenlítettek és átvették a vezetést.
– nyomatékosította a fiatal balhátvéd.
A Szuperliga alapszakaszának hétvégi utolsó fordulója előtt a hatodik helyen álló Sepsi OSK előnye két pont az FCU Craiova 1948 csapata előtt – amelynek az FC Hermannstadt otthonában kötelező a győzelem –, tehát a háromszékieknek az FCSB ellen még egy pontra van szükségük ahhoz, hogy bejussanak a felsőházi rájátszásba.
Pontazonosság esetén ugyanis a háromszékiek élveznek előnyt, köszönhetően az oltyánok elleni jobb eredményeiknek, azaz a zöld asztalnál 3–0-ra megnyert felfüggesztett mérkőzésnek, amelynek ügyét kedden tárgyalja újra a Román Labdarúgó-szövetség fellebbviteli bizottsága.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Konstancai Farul Farul | 29 | 18 | 7 | 4 | 52-27 | 61 |
2 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 29 | 19 | 3 | 7 | 50-28 | 60 |
3 | FCSB FCSB | 29 | 16 | 6 | 7 | 50-35 | 54 |
4 | Bukaresti Rapid Rapid | 29 | 15 | 7 | 7 | 39-24 | 52 |
5 | Universitatea Craiova U Craiova | 29 | 15 | 6 | 8 | 35-26 | 51 |
6 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 28 | 11 | 7 | 10 | 34-28 | 40 |
7 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 28 | 10 | 9 | 9 | 43-29 | 39 |
8 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 29 | 8 | 10 | 11 | 25-33 | 34 |
9 | FC Voluntari Voluntari | 29 | 8 | 9 | 12 | 27-31 | 33 |
10 | Petrolul Ploiești Petrolul | 29 | 10 | 3 | 16 | 27-44 | 33 |
11 | Chindia Târgoviște Chindia | 29 | 7 | 10 | 12 | 31-41 | 31 |
12 | FC Botoșani Botoșani | 29 | 7 | 10 | 12 | 28-43 | 31 |
13 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 29 | 10 | 8 | 11 | 29-29 | 29 |
14 | Aradi UTA UTA | 29 | 6 | 9 | 14 | 28-39 | 27 |
15 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 29 | 6 | 9 | 14 | 21-40 | 27 |
16 | CS Mioveni Mioveni | 29 | 4 | 9 | 16 | 22-44 | 21 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!