Hirdetés

Bălgrădean kivédte a videóbírós büntetőt, győzelemmel kezdett a CFR (videóval)

A brazil bekk, Yuri Matias gólja győzelmet jelentett a CFR-nek
Fotó: Facebook/Kolozsvári CFR

2022. július 16., 23:50

Nagyon közel volt, hogy ismét ráfázzon vékony előnyének megőrzésére berendezkedő Kolozsvári CFR, ám végül Bălgrădean bravúrjának köszönhetően sikerült legyőznie a Bukaresti Rapidot, így jobb lábbal kezdte a labdarúgó Szuperligát.

2022. július 16., 23:50

A CFR szombat esti kezdőjében mindössze hárman maradtak hírmondónak a hét közben elveszített BL-selejtezőt követően (Bălgrădean, Camora és Deac játszott az első perctől a Pjunik Jereván ellenbüntetőkkel elveszített párharc visszavágóján), a friss emberekből álló címvédő pedig az első negyedórát követően kezdett veszélyesebben játszani.

Hirdetés

Ekkor Petrila kapáslövését még bravúrral védte Horațiu Moldovan, ám a 17. percben már ő is verve volt, amikor egy szögletet követően Yuri Matias pár méterről bombázott a kapuba. Ezzel a mérkőzés lényegi részét ismét letudta a CFR, számukra eseménytelenül teltek a percek, egészen a hajráig, amikor Bălgrădeannak kellett nagyot nyújtóznia Ioniță próbálkozásánál. A Rapidnál amellett, hogy akadozott a támadás, Adrian Mutu dolgát az is megnehezítette, hogy sérülés miatt három cserét is végre kellett hajtson – emiatt a második félidőben nem is tudott változtatni.

A szünetet követően csendesen csordogált a meccs, a játékrész közepén pár percig ismét felpörgött a CFR, de nem tudta előnyét növelni. A Rapid támadásai továbbra is veszélytelenek voltak, a fővárosi játékosok ha eljutottak a lövésig, azok pontatlanok és gyengék voltak. Ám így is hatalmas lehetőség esett az ölükbe, a hosszabbítás utolsó percében vezetett támadásuk során a labda elérte Hoban könyökét a CFR tizenhatosában,

Sebastian Colțescu játékvezető pedig a videóbíró segítségével megítélte a bajnokság első VAR-tizenegyesét. Ezt a lehetőséget azonban a Rapid nem használta ki, Albu gyengén elvégzett tizenegyesét Bălgrădean kivédte.

A Szuperkupa elvesztése és a BL-búcsút követően megvan az első sikere a Kolozsvári CFR-nek, ám a pozitív bajnoki rajt biztosan nem feledteti a sikertelenséget. A CFR játéka nem volt meggyőző, igaz, ez végül nagy szerencsével párosulva elegendő volt a Rapid legyőzéséhez.

Csütörtökön lép ismét pályára a kolozsvári gárda, a Konferencia Liga selejtezőjében az andorrai Inter Escaldest fogadja, a mérkőzés 20.30-kor kezdődik.

Labdarúgó Szuperliga, 1. forduló
Kolozsvári CFR–Bukaresti Rapid 1–0 (1–0)
gólszerző Yuri Matias (17.)

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz, 1. forduló

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Több mint ötvenszeres magyar válogatott labdarúgóval és Barcelonában nevelkedett tehetséggel erősít az FK Csíkszereda

Bár a klub hivatalos megerősítése még várat magára, a Székely Sport információi szerint eldőlt: két neves magyar középpályással, Kleinheisler Lászlóval és Tajti Mátyással is megegyezett a Szuperligában szereplő FK Csíkszereda.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen

Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Ilyés Róbert sem a pályával, sem a játékvezetői ítéletekkel nem volt elégedett

Zord bukaresti időben, nehéz körülmények között szenvedett 1–0-s vereséget az FK Csíkszereda az FCSB otthonában. A találkozót követően a két együttes vezetőedzője és a Hargita megyeiek kapusa értékelte a mérkőzést.

A zord időjárással és a bajnokkal is megküzdött az FK Csíkszereda (videóval)

A szélsőséges időjárás ellenére igyekezett helytállni a román fővárosban az FK Csíkszereda, ám végül egygólos vereséget szenvedett a regnáló bajnok FCSB otthonában. A Hargita megyei gárda próbálkozott, de igazán nagy gólhelyzetet nem tudott kialakítani.

Megtáltosodott az UTÁ-nál a Sepsi OSK volt támadója

Sorra rúgja a kulcsfontosságú gólokat az Aradi UTA színeiben Marius Coman, aki a Sepsi OSK-nál jóval gyengébb mutatókkal rendelkezett.

Új taggal bővült az FK Csíkszereda igazgatótanácsa

Ülésezett az FK Csíkszereda labdarúgóklub igazgatótanácsa, amely új taggal bővült: Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke is csatlakozott a vezetőtestülethez.

A végjátékban fordított a sereghajtó ellen a Kolozsvári CFR (videóval)

Kétszer is hátrányba került hazai pályán a Bukaresti Metaloglobusszal szemben a Kolozsvári CFR, amely a végjátékban fordítani tudott, és újabb győzelmével folytatja a küzdelmet a felsőházi rájátszásba jutásért.

Három napon belül két fővárosi csapattal találkozik idegenben az FK Csíkszereda

Két idegenbeli mérkőzés vár három nap leforgása alatt az FK Csíkszeredára a labdarúgó Szuperligában: a piros-feketék az FCSB és a Bukaresti Metaloglobus ellen próbálnak pontokat szerezni.

Több mint ötvenszeres magyar válogatott labdarúgóval és Barcelonában nevelkedett tehetséggel erősít az FK Csíkszereda

Bár a klub hivatalos megerősítése még várat magára, a Székely Sport információi szerint eldőlt: két neves magyar középpályással, Kleinheisler Lászlóval és Tajti Mátyással is megegyezett a Szuperligában szereplő FK Csíkszereda.

Az anyaországból érkezik a segítség: kifizetik az FK Csíkszereda teljes büntetését

Szolidaritási hullám indult az FK Csíkszereda felé, miután az eddigi legnagyobb pénzbírságot szabta ki a Román Labdarúgó-szövetség a klubra. A Budapest Honvéd és a Ferencvárosi TC közösen vállalta, hogy kifizeti a teljes összeget.

Példátlan összegű bírságot kapott a szövetségtől az FK Csíkszereda

Minden eddiginél nagyobb bírságot szabott ki az FK Csíkszeredára a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága. A testület szerdai ülésén több mint 25 ezer lejre büntette a klubot, a székely és magyar szimbólumok használata miatt.

Elkísérhetik csapatukat a bajnok elleni találkozóra az FK Csíkszereda drukkerei

A román labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 24. fordulójában a bajnoki címvédő FCSB lesz az FK Csíkszereda ellenfele vasárnap este. A székelyföldi klub szurkolói buszt indít a bukaresti mérkőzésre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!