Az FC Argeș hétfőn 2–0-ra kikapott a Petrolul Ploiești otthonában a bajnokság 15. fordulójában, ez a vereség pedig végzetes volt a 36 éves szakvezető számára.
A klub igazgatótanácsa nem sokkal a mérkőzés után közleményt adott ki, amelyben Jean Vlădoiu menedzsert és Andrei Prepeliță vezetőedzőt azzal okolják, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás, és a csapat gyenge eredményei miatt távozniuk kell.
Az indoklásban továbbá az is szerepel, hogy a szurkolók és a klubvezetés semmibe vétele nem tolerálható, valamint a szurkolók elégedetlensége és az egyre csökkenő nézőszám az igazi vészjelzés, hogy a csapat rossz irányba halad, és változásra van szükség.
A döntésük szerint az eddigi másodedző, Constantin Schumacher vezeti a továbbiakban az együttest, amely lecsúszott a 11. helyre a Szuperligában. Sajtóinformációk szerint a pitești-iek új szakvezetője Marius Croitoru lehet, aki nemrég távozott az FCU Craiova 1948 csapatától.
Andrei Prepeliță 2021 januárjától töltötte be a vezetőedzői posztot az FC Argeșnél, amellyel nagyszerű sikert ért el, hiszen az előző idényben bejutott a bajnokság felsőházi rájátszásába, illetve az elődöntőig vezette a Román Kupában.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!