Remek formában várta a harmadosztályos labdarúgó-bajnokság ötödik csoportjának negyedik fordulójában rendezett mérkőzést a marosvásárhelyi csapat, hiszen előző két meccsét megnyerte.
Fehér Csaba vezetőedző együttese pontszerzésre törekedett szombaton Tasnádon is, és erre minden esélye megvolt, vendéglátója ugyanis még nem győzött ebben a szezonban.
Kiválóan alakult a mérkőzés eleje az MSE számára, mivel Székely Ervin találatával már a 6. percben vezetést szerzett, amit a szünetig meg is tartott. A második félidő elején azonban a Szatmár megyeiek három perc alatt két gólt is lőttek, ezzel megfordították az állást.
Ezután nem találtak magukra a vásárhelyi játékosok, a házigazdák pedig a hajrában újabb két gólt lőttek, így végül 4–1 arányú vereséget mértek az MSE-re.
A találkozót követően az MSE vezetőedzője, Fehér Csaba csalódottan nyilatkozott, hiszen úgy véli, egy olyan meccset veszítettek el, amelyen pontot vagy pontokat kellett volna szerezniük.
„Egy jó első félidő után gyenge második következett. Nem lehet elfogadni azt a hozzáállást, amelyet a szünet után mutattunk,
Sokkal többet kellene szaladnunk, és nagyobb felelősségtudatra van szükség, mert ezen a szinten az egyéni tévedések nem férnek bele” – mondta a szakvezető.
Kiemelte, hogy ezzel a vereséggel megnőtt a jelentősége a következő mérkőzésnek, amelyen nagyon fontos a három pont begyűjtése, és reméli, hogy a játékosok mindannyian érzik ennek a felelősségnek a súlyát.
Első idegenbeli kudarcával az MSE hat ponttal visszaesett a ranglistán a középmezőnybe, a nyolcadik helyre.
A következő fordulóban hazai pályán javíthatnak a vásárhelyiek, pénteken 17 órakor az ugyancsak hatpontos Barcarozsnyói Olimpic csapatát fogadják.
Újabb hazai győzelmet aratott viszont a Szászrégeni Avântul, amely az előző fordulóhoz hasonlóan pénteken is minimális különbséggel, Iulian Sîplăcan 16. percben szerzett góljával 1–0-ra nyert a Kolozsvári Sănătatea ellen, ezzel utolérte ellenfelét, és hét ponttal feljött a negyedik helyre.
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport, 4. forduló:
Tasnádi Unirea–Marosvásárhelyi MSE 4–1 (0–1),
gólszerzők: Cr. Szekely (51.), Cubaş (54.), Silaghi (80.), Cocean (90.), illetve Székely Ervin (6.).
Unirea: Görbe – Bălău, Vădan, Palinceac, Ciul (Nemes, 84.), Vincze L., Vincze D., Cubaș (Parnău, 63.), Stanciu, Varga (Cocean, 84.), Cr. Szekely (Silaghi, 66.).
MSE: Kristály – Mihály (Tamás A., 76.), Székely Ervin, Ungur, Papp, Totó (Simó, 82.), Moldován, Ruja, Tamás R., Velichea (Dudás, 65.), Borbély (Laczkó, 61.).
Vezették: Dragoș Lunca (Kolozsvár), Anghel Todea (Kolozsvár), George Suciu (Aranyosgyéres).
További mérkőzések:
Kolozsvári CFR II.–Székelyudvarhelyi FC 1–1
Medgyesi Gaz Metan II.–Nagybányai Minaur 0–2 (0–0)
Lénárdfalvi Comuna–Dési Unirea 2–0 (0–0)
Szászhermányi FC–Besztercei Gloria 1–2 (1–1)
Barcarozsnyói Olimpic–Tordai Arieșul 2–1 (1–0)
FK Csíkszereda–Radnóti SK – vasárnap, 17 óra
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FK Csíkszereda | 30 | 22 | 5 | 3 | 80–18 | 71 |
| 2. | Lénárdfalva | 30 | 20 | 3 | 7 | 85–34 | 63 |
| 3. | Nagybányai Minaur | 30 | 16 | 9 | 5 | 46–22 | 57 |
| 4. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate | 30 | 17 | 4 | 9 | 39–30 | 55 |
| 5. | Kolozsvári Sănătatea | 30 | 16 | 5 | 9 | 52–32 | 53 |
| 6. | Szászrégeni Avântul | 30 | 15 | 7 | 8 | 46–31 | 52 |
| 7. | Tordai Arieșul Sticla | 30 | 14 | 8 | 8 | 50–35 | 50 |
| 8. | Kolozsvári CFR II. | 30 | 13 | 7 | 10 | 62–46 | 46 |
| 9. | Besztercei Unu Fotbal Gloria | 30 | 12 | 7 | 11 | 46–44 | 43 |
| 10. | Székelyudvarhelyi FC | 30 | 11 | 5 | 14 | 41–40 | 38 |
| 11. | Dési Unirea | 30 | 9 | 9 | 12 | 42–41 | 36 |
| 12. | Szászhermányi FC | 30 | 9 | 8 | 13 | 42–43 | 35 |
| 13. | Tasnádi Unirea | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–67 | 30 |
| 14. | Marosvásárhelyi MSE | 30 | 6 | 4 | 20 | 26–86 | 22 |
| 15. | Medgyesi Gaz Metan II. | 30 | 3 | 3 | 24 | 26–81 | 12 |
| 16. | Radnóti SK | 30 | 3 | 2 | 25 | 34–114 | 11 |
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!