Elveszítette az újoncrangadót a Csíkszereda, maradt az utolsó helyen címmel számolt be a Nemzeti Sport arról, hogy a székelyföldi csapat a negyedik fordulóban a szintén újonc FC Arges otthonában maradt alul 3–1-re, így „továbbra is várat magára az FK első győzelme a román labdarúgó-élvonalban”. A magyar sportlap azt is megjegyezte, hogy az FK-tól Kelemen Dávid, Ferenczi János és Hegedűs János egyetlen percet sem mulasztott az eddigi négy bajnokin.
A Digi Sport Ilyés Róbert nem félt kimondani, miután Csíkszereda egy ponttal maradt a Szuperligában címmel arról cikkez, hogy a csíkiak vezetőedzője beismerte, az élvonal egyelőre túl nagy falatnak bizonyul csapatának, ugyanakkor úgy véli, az első győzelem komoly lendületet adhat az együttesnek, „bízom a csapatban” – szögezte le.
A Gazeta Sporturilor sem kíméli a zsinórbeli harmadik vereséget elkönyvelő piros-feketéket, átmeneti identitásválságnak titulálva a Szuperliga szintjéhez szükséges következetességet továbbra is kereső csapat negatív szériáját.
A román sportsajtó cikkezett a Dinamo–FCSB meccsen tapasztalt magyarellenes hangulatról is, a golazo.ro például a Gyűlölet, ami összeköt címmel számolt be a két szurkolótábor skandálásairól, többek között ismét kiutasítottak minket az országból.
A korábbiaktól eltérően meglehetősen kevés sajtóvisszhangot generált a Sepsi OSK másodosztályos debütálása, a Gazeta Sporturilor szerint a játék alapján igazságos eredmény született, annak ellenére, hogy a végén a szentgyörgyiek közel álltak a győztes találat megszerzéséhez.
A tavaszi teljesen váratlan kiesés sem vette el a háromszéki futball-rajongók kedvét a nyáron alapos ráncfelvarráson átesett Sepsi OSK mérkőzéseitől: legalább hetvenen kísérték el Targovistére a csapatot a román másodosztály nyitófordulójában – írja tudósításában a Nemzeti Sport.
Meccskrónikájában a Pro Sport is méltatta a sepsiszentgyörgyi szurkolókat, kiemelve, hogy a Sepsi OSK-t elkísérő drukkerek létszámban felülmúlták a hazai csapatot biztató tábort.
A másik magyar sportportál, az M4 Sport a másodosztályú meccsről ugyan nem számolt be, viszont a sepsiszentgyörgyiektől nemrég távozott Tamás Márk sorsáról igen, a 31 éves, egyszeres magyar válogatott védő a DVTK-hoz igazolt.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!