Április 3-9. között Magyarországon rendezik az U19-es női labdarúgó Európa-bajnoki selejtező második körét. A négyes csoportban a magyar és a romániai válogatott Svédországgal és Németországgal küzd az Eb-szereplésért. Csak a csoportelső jut a július 14. és 27. között esedékes litvániai korosztályos Eb-re. A csoportból kiemelkedik Svédország és Németország, mindkettő nemzetközileg magasan jegyzett csapat. A papírforma szerint az első helyért a németek és a svédek harcolnak, Magyarország és Románia pedig az A-ligás tagság meghosszabbítását tűzte ki célul.
Ionuț Florea, a romániai korosztályos női válogatott szövetségi kapitánya a kontinentális torna selejtezőin részt vevő keretbe behívta az FK Csíkszereda két kapusát, Tankó Rékát és Balog Boglárkát, valamint középpályását, Szőke Esztert, illetve a szintén középpályás Horváth Anitát, a Székelyudvarhelyi Vasas-Femina futballistáját.
Szombaton délután Románia Bicskén, Svédország ellen lépett pályára és gól nélküli döntetlent ért el. Értékes eredmény, hiszen a 60. perctől a romániai együttes emberhátrányban játszott, Simona Sigheartău megkapta a második sárga lapot, ezért kiállították.
A házigazdák nem bírtak a németekkel
A magyar női U19-es válogatott szombaton Németország ellen folytatta szereplését az Európa–bajnoki selejtező minitornán. A Telki Edzőközpontban rendezett mérkőzés 6–0-s vereséggel ért véget. A háromszoros Eb-győztes Svédország után a hatszoros Eb-győztes német válogatott is legyőzte a magyar korosztályos válogatottat. Az eredmény: Németország–Magyarország 6–0 (1–0).
A csoport korábbi eredményei: Németország–Románia 2–0 és Svédország–Magyarország 3–0.
Az állás: 1. Németország 6 pont, 2. Svédország 4 pont, 3. Románia 1 pont, 4. Magyarország 0 pont.
A záróforduló (április 9., kedd) programja: 18.30 órától Magyarország–Románia és Németország–Svédország.
A magyar–román találkozót élőben közvetíti az M4 Sport.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!