A Hoffenheimnál váratlan edzőváltást jelentettek be a héten, a holland Alfred Schreudernek megköszönték a munkáját, holott az elmúlt négy fordulóban veretlenek voltak a hatodik helyre pályázó kék-fehérek.
A Lipcse még nem kapott ki az újraindulás óta, de Gulácsiék érdekes módon csak az idegenbeli mérkőzéseiket tudták megnyerni, hazai pályán háromszor is döntetlent játszottak.
A nyitómeccset lendületesen kezdték a hazaiak, a magyar válogatott kapus az 5. percben csak szabálytalanul tudta megállítani a ziccerbe kerülő Christoph Baumgartnert.
A játékvezető befújta a tizenegyest, Gulácsi Péternek felmutatta a sárga lapot, ám mindkét ítéletet vissza kellett vonnia, a videobíró ugyanis kezezést látott a támadásnál.
A Hoffenheim ahelyett, hogy büntetőt végezzen el, egy ellentámadásból gyors gólt kapott: Dani Olmo vette be Baumann kapuját. Az FC Barcelonánál nevelkedett szélső két perccel később újabb gólt ünnepelhetett, Sabizter visszafejelt labdáját továbbította a kapuba.
A túloldalon kapufáig jutott a Hoffenheim, majd a félidő végén Timo Werner dönthette volna el a meccset, de fölé tüzelt egy óriási lehetőséget. A második félidőben a megbízott vezetőedző, Marcel Rapp tanítványai eredménytelenül támadtak a szépítésért, aztán a meccs hajrájában teljesen átvette az irányítást a Leipzig, amelynek játékosai nem tudták újból átverni a parádézó Baumannt.
Kétgólos sikerével Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata egy pontra közelítette meg a második Borussia Dortmundot, míg a hatodik Wolfsburg öt pontra léphet meg a Hoffenheimtól, ha szombat délután nyerni tud otthon a Freiburg ellen.
Bundesliga, 31. forduló
TSG 1899 Hoffenheim–RB Leipzig 0–2 (0–2)
Gólszerző: Dani Olmo (9., 11.)
Szombaton
16.30 VfL Wolfsburg–SC Freiburg
16.30 Fortuna Düsseldorf–Borussia Dortmund
16.30 Hertha Berlin–Eintracht Frankfurt
16.30 FC Köln–Union Berlin
16.30 SC Paderborn–Werder Bremen
19.30 Bayern München–Borussia Mönchengladbach
Vasárnap
16.30 FSV Mainz–FC Augsburg
19.00 Schalke 04–Bayer Leverkusen
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!