A Transfermarkt szakoldal frissítette szerdán Szoboszlai Dominik piaci értékét, a fiatal magyar középpályás ázsiója az áprilisi 13,5 millióról 25 millió euróra emelkedett.
A székesfehérvári tehetség csapata, illetve a teljes osztrák Bundesliga legértékesebb játékosa jelenleg, ugyanakkor a lipcsei testvérklub védőjét, Willi Orbánt megelőzve a magyarok között is feljött az első helyre. A 16 millió euróra becsült Orbánt csapattársa, Gulácsi Péter kapus követi a listán.
Szoboszlai emlékezetes szezont futott a bajnoki címét és kupaelsőségét is megvédő Salzburgban. A magyar futball nagy reménysége különösen a kényszerszünet után nyújtott kiemelkedő teljesítményt.
Minden sorozatot figyelembe véve 40 mérkőzésen 12 góllal és 18 gólpasszal zárta az idényt,
a klubelnökök és vezetőedzők a szezon legjobb játékosának választották meg, de a Red Bull Salzburg szurkolói is őt látták csapatuk legjobbjának.
A közönségszavazáson Szoboszlai azt az Erling Haalandot is megelőzte, akit januárban a Borussia Dortmund 20 millió euróért vásárolt meg.
Az elmúlt hetek külföldi sajtóhírei alapján a magyar labdarúgó játékjogáért az AC Milan mutatott komoly érdeklődést. A hétszeres BEK/BL-győztes egyesület vezetői olasz források szerint a játékos jelenlegi piaci értékének megfelelő átigazolási díjat fizettek volna a Salzburgnak, ám a transzfer esélyei az utóbbi napokban nagyon lecsökkentek.
Szoboszlai Milánóba igazolásának egyik fontos feltétele ugyanis a Red Bull-csoport futballfejlesztési igazgatójaként dolgozó Ralf Rangnick vezetőedzői/sportigazgatói kinevezése volt.
A német szakember viszont egyelőre nem lesz a Milan szakvezetője, miután a vörös-feketék meghosszabbították Stefano Pioli szerződését. Az olasz edzővel a lombardiaiak az újraindulás után zsinórban kilenc bajnokin maradtak veretlenek, hét győzelem mellett két döntetlent játszottak, és a következő idényben az Európa Ligában indulhatnak.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!