Nagyarányú vereségbe szaladt bele a labdarúgó 2. Liga osztályozó döntőjének első mérkőzésén a Székelyudvarhelyi FC, szombaton a CS Tunari otthonában kettős emberhátrányban 4–0-ra kapott ki . Ezzel Ilfov megyében a feljutás kérdése nagyjából eldőlt, ennek ellenére Udvarhelyen nem mondtak le a másodosztályról.
„Az első meccsen semmit sem tudtunk megvalósítani a csapatmunkából, miután már az elejétől 10 a 9 ellen, majd 10 a 8 ellen játszottunk. A körülmények keresztbe húzták az elképzeléseinket. A visszavágón a szokásos kezdőnkből négyen is hiányozni fognak, Bara és Gergely eltiltás, Simó és Gavîrliță sérülés miatt.
Nem izgulok, mindenki a legjobbját hozza” – válaszolta a Székely Sport megkeresésére Demény Norbert vezetőedző.
Az első mérkőzésen Cătălin Buși játékvezető két játékost is kiállított a Székelyudvarhelyi FC-től: Bara Leventét a 11. percben, majd a második félidőben Gergely Botondot reklamálásért kapta meg második sárga lapját. Demény kiemelte, hogy a csapata azokkal a dolgokkal kell foglalkozzon, amiért a felelős. „Alaposan áttárgyaltuk az első meccsen történteket, mi történt, hogy idejutottunk. A többit kizártuk a csapat munkájából” – folytatta.
A visszavágóval kapcsolatban kiemelte, hogy nem adták fel a reményt, az utolsó pillanatig küzdeni fognak, de azért tudják a helyzetüket is. „Nagy az érzelmi háttér, a keret zöme és a stáb is nagyban kötődik a környékhez.
– tette hozzá.
A Székelyudvarhelyi FC–CS Tunari mérkőzés szerdán 17.30-kor kezdődik a sétatéri stadionban. A jegyek ára egységesen 10 lej, a 14 éven aluliaknak ingyenes a belépés.
Rendbontás nélkül zajlott, mégsem múlt el következmények nélkül a péntek este az FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid bajnoki: a szervezők 30 ezer lejes bírságot kaptak, hat szurkolót pedig eljárás alá vontak és félévre kitiltottak a stadionból.
Hétvégén elrajtol a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os idénye. Számos együttes a feljutást célozza meg. Megnéztük, hogyan alakulnak az erőviszonyok.
Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!